A rendőrség szerdán sajtótájékoztatón számolt be a rendkívüli bűncselekmény részleteiről. November 8-án este érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint egy csecsemőt elvittek a VIII. kerületből. A gyerek édesanyja két nappal korábban ismerkedett meg egy nővel, aki egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és felajánlotta az anyának, hogy babaholmikat és gyógyszertári utalványokat tud szerezni neki – írta a Blikk.
A nő két nappal későbbmegjelent az anya lakásán, és felajánlotta, hogy vigyáz a gyerekre, amíg anyaj elmegy a holmikért. Az anya elment a megadott címre, de senkit nem talált ott, ezért húsz perc várakozás után visszament a lakásába, ahonnan a nő és a gyerek is eltűnt.
Ezt bejelentette a rendőrségnek, ahová egy újabb hívás is beérkezett, nevezetesen arról, hogy az egyik nőgyógyászati klinikán egy ismeretlen, vélhetően parókát viselő nő elhelyezett egy csecsemőt a kihelyezett inkubátorban. A gyereket elrabló nő ezután újra felvette a kapcsolatot az anyával, akivel másnapra lebeszéltek egy találkozót. A nőt ekkor sikerült elfogni.
A nő elismerte, és meg is bánta tettét, de azt mondta, azért vitte el a gyereket, mert neki soha nem lehetett sajátja, a családjának akart bizonyítani.
A gyermekrabló szabadlábon védekezhet, a 31 éves nő akár öt évet is kaphat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban