BUX 132633.84 -0,17 %
OTP 41730 -0,52 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Égő lakásból mentettek ki három embert a rendőrök

Egy idős házaspár és mozgásában korlátozott gyermekük menekült meg a tűzből Dunaújvárosban.

2025. december 20. szombat, 10:26

Tegnap, december 19-én este érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint Dunaújvárosban, a Hold utcában egy négyemeletes társasház földszinti lakásában tűz ütött ki. A körzeti megbízottak perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol már sűrű füsttel telített épület fogadta őket – írta a police.hu.

A két egyenruhás nem tétovázott:

leszedték az ablakon lévő szúnyoghálót, majd bementek a füstben álló lakásba. Odabent egy háromtagú családot találtak – egy 72 éves férfit, feleségét, valamint 47 éves, mozgásában korlátozott gyermeküket –, akiket biztonságosan kivezettek az égő épületből.

Időközben a tűzoltók is megérkeztek a helyszínre, és megkezdték a lángok megfékezését, valamint az esetleges további veszélyforrások megszüntetését. A mentőszolgálat munkatársai a család tagjait és a rendőröket is kórházba szállították kivizsgálás céljából.

Az elsődleges adatok szerint a tűz keletkezésével összefüggésben bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet