A megalapozott gyanú szerint a férfi – alkalmazottként – május elején majdnem 300 ezer forintot sikkasztott egy kelenföldi dohányboltban. Mivel tettére fény derült, elhatározta, hogy kirabol egy másik XI. kerületi dohányboltot, ahol szintén dolgozott korábban.
A férfi május 11-én maszkot húzott, váltóruhát rejtett el a közelben, előkészített egy „zárva” feliratot tartalmazó papírlapot és két gyorskötözőt, majd úton a dohánybolt felé kesztyűt húzott. A boltban lévő két alkalmazottat a rabló beterelte a raktárba, majd a bolt ajtaját kívülről bezárta, a kulcsot pedig a zárban hagyta – tették hozzá az MTI szerint.
A dohányboltból 600 ezer forintot vitt el, a pénzből visszafizette az elsikkasztott összeget, a maradékot pedig elköltötte, illetve elrejtette.
A fővárosi rendőrök 10 órán belül azonosították és elfogták a férfit, és megtalálták a pénz egy részét is.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi ügyészség a férfit az elfogásától számított 72 órán belül, még kedden, gyorsított eljárásban a Budai Központi Kerületi Bíróság elé állítja, rablás, sikkasztás és kétrendbeli személyi szabadság megsértése miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban