A megújuló erőd a Várkapitányság közlése szerint újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns történelmi kiállítással várja az érdeklődőket. Hangsúlyozták, hogy a Citadella egy nyitott, élhető és szerethető közösségi térré válik.
A közlemény szerint a korábban mindössze egy bejárattal rendelkező zárt építményt három ponton is megnyitották a szakemberek, a falak átvágásával és az így kialakított látványos lépcsősorokkal nyitottabbá és könnyen megközelíthetővé válik az épületegyüttes, az újonnan kialakított teraszokról pedig teljes pompájában élvezhetjük a főváros panorámáját.
Azt írják, az erődfalon belül egy 6000 négyzetméteres közparkot alakítanak ki, amely funkcionalitásában a környezettudatosságra és önfenntartásra törekszik, szem előtt tartva a természeti értékek megőrzését.
Ezen túlmenően a Citadella közvetlen környezetében található zöldfelület az eddigi másfélszeresére, 20 000 négyzetméterre bővül, ahol különleges növényritkaságok kapnak helyet.
Kiemelték, hogy a továbbiakban a nyugati ágyútoronyban "Szabadság Bástyája" címmel egy 1700 négyzetméteres, többszintes kiállítás várja majd a látogatókat, a modern kiállítási élményt pedig egyedi építészeti megoldások teszik még különlegesebbé, úgy, mint az üvegszerkezetű gyalogoshíd, a belső udvarban kialakított mesterséges vízfelület és az örökláng.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban