Az új akkumulátorgyár a CATL németországi Türingia tartományban található európai üzemét is felülmúlja, tervezett éves termelési kapacitása 100 gigawattóra lesz, és 9 ezer főt foglalkoztat majd – írja a Reuters.
A CATL európai ügyvezető igazgatója, Matt Shen a Reutersnek elmondta, hogy a jelenlegi céljuk az, hogy a termelést Debrecenben „ez év végén vagy jövő év elején, vagyis a következő négy-öt hónapban” megkezdjék.
A vállalat eredetileg 2025 végére tervezte a termelés megkezdését.
A CATL egyike a sok kínai vállalatnak, akik részt vesznek az idei IAA Mobility autókiállításon Münchenben, miközben az európai autógyártók küszködnek, hogy lépést tartsanak az elektromos járművekre való átállással.
A CATL az elmúlt időszakban tovább növelte vezető pozícióját az elektromos járművek akkumulátorainak piacán, amelynek globális részesedése 2024-ben 38 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 36 százalékkal, az SNE Research adatai szerint.
A vállalat májusban 4,6 milliárd dollárt tudhatott magáénak a hongkongi tőzsdei debütálásakor, ami többek között a magyarországi projekt finanszírozásában is segített.
Környezetvédelem, kirúgások és a vendégmunkások – cáfol a debreceni CATL-vezér
Shen Feng az Indexnek elmondta, hogy továbbra is a helyi munkaerő alkalmazására fognak törekedni. A debreceni gyár vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az eredetileg tervezettnél kevesebb vizet és energiát használnak majd.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket