Lakók panaszkodnak az erzsébetvárosi bulinegyed szórakozóhelyeire, ugyanis néhány közülük elviselhetetlen zajszinttel működik. A helyi önkormányzat évek óta próbálja megoldani a az egyik klubra panaszkodók problémáit, de eddig nem járt sikerrel, a Király utcai lakosok pedig egyre elkeseredettebbek – írja a Magyar Nemzet.

A KORMÁNYHIVATAL A VII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KÉRÉSÉRE ÚGY DÖNTÖTT, HOGY A FOLYAMATBAN LÉVŐ VIZSGÁLATOT A SZOMSZÉDOS VI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT VÉGZI, AMELY SZINTÉN ÉRINTETT A BULINEGYED ÁLTAL OKOZOTT PROBLÉMÁKBAN.

Magyarország nem keménykedik a turistákkal, pedig talán nem ártana

Miközben Európa-szerte korlátozásokat vezetnek be a turisták zajszennyezése, anyagi vagy egyéb károkozásai miatt, Magyarországon egyelőre nincsenek ilyen intézkedések. Pedig az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint nem ártana kicsit odalépni, főleg abban az esetekben, mikor nemzeti érték vagy a lakosok nyugalma sérül. Utóbbira példaként a fővárosi bulinegyedként ismertté vált területeket említette.
Részletek ITT.

Egy lakossági csoportban az egyik panaszos lakó így fakadt ki:

A Gemini a házunk alatt éjszakánként durva zajszinttel szórakozik, ami már-már elviselhetetlen. Hétköznapokon 23 óra–3 óra, hétvégén pedig egészen hajnali ötig tart a hangzavar. Levelet írtunk az önkormányzatnak, próbáltunk szóvá tenni a tulajdonosoknak, de semmi eredmény. Rendőrséget is értesítettük, de eddig nem történt semmi. A tulajdonosok bunkók és a helyzet kezelhetetlen.

 

EGY MÁSIK LAKÓ HOZZÁTETTE, HOGY HATVAN ÉVE LAKIK A KIRÁLY UTCÁBAN, DE ENNYIRE ROSSZ MÉG SOSEM VOLT A KÖRNYÉK.

Az újság megkereste az erzsébetvárosi önkormányzatot, hogy megtudja, hogyan áll a lakók harca. 

Azt a választ kapták, hogy

A GEMINI BÁRRAL SZEMBEN MÁR 2022-BEN LAKOSSÁGI BEJELENTÉS ALAPJÁN KÖRNYEZETVÉDELMI HATÓSÁGI ELJÁRÁS INDULT.

Az eljárásban az elsőfokú hatóság – a zajkibocsátásról készült szakértői vélemény alapján – az üzletet és annak üzemeltetőjét, a vonatkozó jogszabályban meghatározott határértékek betartása, betartatása érdekében – környezeti zaj, illetve rezgés elleni védelemre jogosító szakértői engedéllyel rendelkező személy, illetve ilyen személyt foglalkoztató szervezet megbízásával vagy alkalmazásával készített – intézkedési terv benyújtására kötelezte

 

– írta válaszában az önkormányzat, hozzátéve, hogy tavaly júniusban az üzemeltető eleget tett a kötelezésben foglaltaknak, így a környezetvédelmi hatóság a benyújtott nyilatkozatokat és egyéb iratokat, illetve az abban foglaltakat elfogadta, az intézkedési tervet végrehajtottnak tekintette.

De a lakók elégedetlensége nem ért véget, a tavaly nyáron megtartott lakossági fórumon ismét jelezte a lakók képviselője a problémát.

Mivel a probléma folyamatosan fennáll, újabb bejelentés érkezett, ezúttal egy olyan társasházból, ahol az önkormányzatnak tulajdonrésze van, így a VII. kerület jegyzője a kormányhivatalnál kezdeményezte, hogy érintettség okán a kerületet zárja ki az eljárásból.