Budapesten rekordszámú gyorshajtóról készült kép az új kamerák beüzemelése óta: november elején a fővárosban összesen 26 új traffipaxot helyeztek ki, a radarok összesen 47 sávot néznek, de eredetileg, a mostani bővítés beharangozásakor még jóval több sebességmérő üzembe helyezéséről volt volt szó.
Ahogy az elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégia is rögzíti,
a főváros szükségesnek tartja, hogy további sebességmérők és edukációs (tehát nem büntető) sebességmérőket is kihelyezzenek, ezért az ORFK-val és BRFK-val fél év múlva közösen áttekintik az eddigi tapasztalatokat, és meghatározzák, hogy a technikai feltétek megléte mellett hol van szükség további kamerák telepítésére
- tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal a Totalcart.
A válaszból kiderült, hogy a sebességmérő kamerák telepítése, kezelése nem önkormányzati feladat, a Fővárosi Önkormányzat legutóbb mégis magára vállalta, hogy a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság közreműködésével 26 budapesti helyszínen kamerákat telepítsen és folyamatosan karbantartson, még úgyis, hogy
a bírságok nem a főváros kasszájába, hanem a központi költségvetésbe folynak majd be.
A novemberi traffipaxtelepítésekről a korábbi balesetek mellett azt követően született döntés, hogy
- tavaly február 19-én egy ittas olasz autós halálra gázolt egy villamosra várakozó fiatal nőt a budapesti Harminckettesek tere és a József körút találkozásánál;
- a múlt nyári Árpád hídi tragédia is indokolttá tette az újabb radarok telepítését.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavaly nyáron arra hívta fel a figyelmet, hogy
az elmúlt tíz évben csaknem 500-an haltak meg Budapest útjain; a fővárosban a közúti közlekedés veszélyesebb, mint a hasonló méretű nagyvárosokban: arányaiban ötször annyian halnak meg a közlekedésben, mint Bécsben.
A főváros vezetése pedig arra törekszik, hogy csökkentse a balesetek számát, ez a cél pedig a közlekedésbiztonsági stratégiában is szerepel. Azt kellene elérni, hogy 2030-ig 50 százalékkal, 2050-re pedig nullára csökkenjen a közúti közlekedés halálos áldozatainak száma a fővárosban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Nagy a tét, beindult a diaszpóra: évtizedek óta nem szavazott ennyi külföldön élő román, mint most

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

A független elnökjelölt nyerhetett Romániában az exit pollok szerint

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes
