Újabb kórházi osztályok zárnak be Magyarországon – írja blogbejegyzésében Kunetz Zsombor, orvos, egészségügyi szakértő.
Pénteken szintén Kunetz Zsombor hozta nyilvánosságra, hogy az Észak-budai Szent János Centrumkórházban nem fog működni több osztály, többek között a gasztroenterológiai, az endokrinológiai, az anyagcsere és a neurológiai osztály, ahogy nem lesz stroke-ügyelet sem.
A háttérben valószínűleg a bérnővéri rendszer megszüntetése állhat, amiről az Economx írt elsőként még novemberben. Egy korábban elfogadott jogszabály szerint 2024. január 1-től nem lehet bérnővért alkalmazni az állami egészségügyben, csak kivételes esetben. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az Economxnak azt mondta: a szigorítás egész biztos, hogy kapacitáscsökkenéssel fog járni.
Kunetz Zsombor a friss bejegyzésében azt írja: a Szent János kórház botránya után a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) frissítette a honlapját, amit hónapok óta nem tette meg, és feltett még 20 olyan határozatot, amelyben az ország különböző egészségügyi intézményeinek, kórházi osztályainak a részleges, vagy teljes leállását jelentik be, 2023 decemberétől vagy 2024 januárjától.
A szakértő szerint a Szent János kórház nemcsak a belgyógyászati feladatát nem tudja részlegesen ellátni, hanem a komoly baleseti sérültek ellátását sem, de az ittas sérültek ellátását sem tudja biztosítani. Az előbbi esetben az épület felújítással magyarázzák az intézmény kapacitásának csökkenését, míg az ittas sérültek ellátásnak megszüntetésének okait nem magyarázza a határozat.
A Szent János kórházon kívül hasonlóan „sikeresen" kezdi az új évet még néhány megyei centrum kórház is.
Ezekben a kórházakban szünetel a betegellátás:
- A Jász-Nagykun-Szolnok Hetényi Géza Centrum Kórházban, az arc- és szájsebészeti ellátás akadozik immár mondhatni hagyományosan, ugyanitt a tüdőgyógyászati és légzésrehabilitációs fekvőbeteg ellátás nem lesz elérhető, és szűnik meg a teljes kapacitása ebben az évben.
- A Heves Megyei Markhot Ferenc Centrum Kórházban a szemészet ügyeleti ellátását nem tudják biztosítani, az ügyeleti időben érkező betegeknek Debrecenbe kell menni ellátásért.
- A Komárom-Esztergom vármegyei Szent Borbála Kórház az urológia ügyeleti és a fekvőbeteg szakellátást továbbra sem tudja biztosítani.
- A Budapesti Szent Margit Kórház a gasztroenterológiai ellátást, és a gyomor- bélrendszeri vérző betegek ellátását sem tudja biztosítani – írta a szakértő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés