Augusztus 28-án jelent meg a Magyar Közlönyben az „egyes belügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról” szóló jogszabály, amely átírta a tb-ellátásról szóló törvény végrehajtását alakító kormányrendelet azon passzusát, ami a szakorvosi ellátásra visszarendelésről szól.
A rendelet megjelenése után Takács Péter egészségügyi államtitkár elismerte, hogy a jogszabály szövege félreérthető lehet. Kiemelte: szó sincs arról, hogy a betegeknek kétszer kellene beutalót kérniük. Ez nem szigorítás, csupán technikai jellegű változtatás - magyarázta, hozzátéve, hogy az e-beutaló bevezetése a kontrollvizsgálatokhoz lehetővé teszi az online időpontfoglalást is.
Kapcsolódó
Eddig a rendszer úgy működött, hogy a szakorvosi ellátáshoz beutalót kellett kérni a háziorvostól, de a kontrollvizsgálatokhoz már nem volt szükség új beutalóra.
Az októbertől hatályos módosítás szerint, ha a beutalóköteles járóbeteg-szakellátás keretében a beteg ismételt ellátása, beleértve a kontrollvizsgálatot is, orvosszakmai szempontból indokolt, a szakorvos új beutalót állít ki. Egyetlen kivétel az, ha a visszarendeléshez nincs szükség közvetlen orvosi közreműködésre.
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint az új rendszer lényege:
- A szakorvos által visszarendelt betegeknek nem kell újra a háziorvoshoz menniük beutalóért.
- A betegek konkrét időpontot kapnak a szakorvostól, így nincs sorban állás vagy hosszú telefonos várakozás.
- Ha a beteg a kiadott időpontban nem tud megjelenni, az EgészségAblakon vagy a 1812-es telefonszámon az e-beutaló birtokában foglalhat másik időpontot, akár más intézménybe is.
- A rendszer áttekinthetőbbé teszi az ellátást, a kontrollvizsgálatok is elérhetők az online időpontfoglalóban.
- A betegek szabadon választhatnak, hogy ne csak a körzetükhöz tartozó szakrendelőben vegyenek igénybe szolgáltatást, és könnyebben követhetők a szabad időpontok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér