A magyar naperőművi teljesítményről beszélt Lantos Csaba az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kalocsai ügyfélszolgálati irodájának ünnepélyes átadóján. A kormánypárti politikus elmondta, hogy napsütéses időben a napelemek gyakorlatilag megtermelik az ország elektromosáram-szükségletét – írja az MTI.
A jelenlegi napelempark megfelelő időjárási körülmények között megtermeli az 5500-6500 megawatt között alakuló honi átlagfogyasztás mértékét. Lantos kiemelte, hogy a kormány célja a megújuló energiaforrások részarányának további növelése és a tárolókapacitások bővítése.
Lantos a kormány céljaként nevezte meg, hogy
Magyarország elektromosáram-termelő képessége összességében nagyobb legyen, mint az ország áramigénye.
Az energiaügyi miniszter kiemelte, hogy meghaladta a 27 ezret azoknak a száma, akik a Napenergia Plusz Program keretében napelemet és korszerű energiatárolót telepítettek a háztartásukba. Másrészt rengetegen jelentkeztek az ipari vállalatok számára kiírt pályázatra, a kormány 400 megawattal tervezi növelni az ipari méretű energiatároló egységek kapacitását, azonban ennek több mint a duplájára lenne igény.
Lassan a saját naperőművek országa leszünk, el sem hinné, mennyi van belőlük
Az Energiaügyi Minisztérium a közösségi oldalán oszotta meg vasárnap, hogy több mint 255 ezer háztartási méretű naperőmű üzemel már Magyarországon. Felhívták a figyelmet, Aa korábbi várakozás 2030-ra valószínűsítette a 200 ezres szint elérését, amelyet tavalyra tehát nemcsak teljesíteni, hanem nagymértékben meghaladni is sikerült.Ha kíváncsi a részletekreKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jó hírt kaptak a túrázók, meghátrált a kormány

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Nem mindegy, melyik tengerparton lazulnánk az idei nyáron
