A UNICEF Magyarország 2022-es felmérése szerint a magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást, kétharmadukat rendszeresen éri vagy érte fizikai, lelki, verbális erőszak, az esetek csaknem felében napi szinten. A bullying leggyakrabban az osztályteremben történik, rendszerint azonban az online térben is folytatódik, személyes üzenetek formájában, vagy a közösségi médiában – írja a Pénzcentrum.
A mai gyerekek így olyan információknak, ingereknek vannak kitéve, amikre még nem érettek lelkileg. Ennek következménye pedig, hogy a magyar fiatalok 15 százaléka küzd valamilyen mentális zavarral, főleg szorongásossal és depresszióval, melyek kialakulása sok esetben megelőzhető lenne a probléma kezdetén.
Egy applikáció segítheti a gyerekeket
Erre kínál megoldást egy új magyar fejlesztésű technológiai innováció, a Healmindset mobilapp, ami egy pszichológiai jóllétet támogató program nehezen megnyíló tiniknek, akik bármilyen probléma felbukkanásakor, anonim módon, pillanatok alatt kaphatnak szakképzett pszichológusoktól érzelmi támogatást és tanácsokat is. Az appal a kamaszok kipróbálhatják, hogy milyen szorongásaikkal, félelmeikkel szakemberhez fordulni.
Egyfajta köztes lépcsőfok ez a pszichológushoz járás és önmagunk elhanyagolása között.
A Healmindset az első olyan applikáció, amely fiataloknak egyszerre nyújt lelki segítséget és kínál személyiségfejlesztési lehetőséget is. Az app része ugyanis egy feladat alapú tudásbázis, mely által a gyermek maga is elindulhat az önfejlesztés útján – hívta fel a figyelmet egy plusz funkcióra Papp Sándor, pszichológus hallgató, aki egy online marketinges társsal, Ábrahám Gergővel, és egy szoftverfejlesztő partnerrel, Kékesi Ádám együtt alapította meg a Healmindsetet 2023 nyarán.
Ötletükkel idén júliusban két díjat nyertek az Ideathon.me versenyén, ősszel pedig két hazai startup-támogató inkubációs programba is bekerültek.
A Healmindset februárra ígéri az app indulását, így már csak néhány hónapot kell várni arra, hogy minden kamasz zsebében ott lehessen a ventilációs megoldás nehéz helyzetekre.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Itt van a szomszédban az ebola, rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
