Az új, egységes kórházi beléptetőrendszer bevezetéséről szóló jogszabályt még 2024 nyarán fogadta el a parlament egy salátatörvény részeként. Az indoklás szerint azzal a céllal, hogy az állami kórházakban a dolgozók be- és kilépését, munkaidejét elektronikus úton ellenőrizzék.

Az új arcfelismerő rendszernek eredetileg idén júniustól kellett volna élesben elindulnai, a Népszava most úgy értesült, hogy a kamerás azonosítás jelenleg az Észak-pesti Centrumkórház - Honvédkórház, a Dél-pesti Centrumkórházban és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban már működik. Más intézményben - például a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben, a Bajcsy-Zsilinszky, az Uzsoki utcai, a Heim Pál és a Szent János kórházban - ugyan már telepítették a beléptetőkapukat, de csak mágneskártyás rendszer működik.

A cikkből kiderül az is, hogy a rendszer bevezetése kisebb munkaerő-vándorlást is elindított: több dolgozó inkább önkormányzati szakrendelőkben vállal munkát, ahol nem kötelező a kamerás azonosítás. Az önkormányzati intézményekre a jelenlegi szabályozás szerint nem terjeszthető ki a rendszer.

Révész János országos kórházi főigazgató a Magyar Kórházszövetség sajtó kizárásával zajló zártkörű fórumán mondta el, hogy több csoportra osztották az intézményeket, de még azoknál is, akiknél november elseje volt az új határidő, voltak informatikai problémák, illetve a mágneskártyákat sem sikerült mindenhova kiszállítani. A lap információ szerint a főigazgató közölte, hogy az új beléptetőrendszert továbbra is pilotként kezelik, nincs is munkajogi következménye, ha ezt nem használják; egyelőre csak azt akarják elérni, hogy a dolgozók megszokják az elektronikus nyilvántartást. A kormányzati cél - éppúgy, mint bármely más irodaépületben-, hogy a folyósokra az ott dolgozók közül azok az emberek menjenek be, akik a regisztrációjuk alapján, arra jogosultak.

Frissítés: a Jahn Ferenc Kórház reakciója

Cikkünk megjelenése után a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház megkereste szerkesztőségünket, és pontosította a korábban közölt információkat. A pontosítást alább változtatás nélkül közöljük.

Fontosnak tartjuk rögzíteni, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet telephelyein a beléptető rendszer telepítése megtörtént, ugyanakkor az arcfelismerésre alkalmas funkció jelenleg nem üzemel, így csak a be-, illetve kilépéseket regisztrálja felvétel készítése nélkül.