Szinte teljesen kiszáradt az alföldi Mórahalmon elterülő Nagyszéksós-tó medre. Ahogy az a Dél-Alföld meteorológia közösségi oldalán közzétett drónfelvételen látható,
az egykori tó medre gyakorlatilag csontszárazzá vált.
A korábban 100 hektáros vízfelületből mindössze a mesterséges csatornában található víz, köszönhető mindez az aszályos és meleg hónapok sorozatának – szúrta ki az Index.
S mivel pusztán csak a csatornában maradt víz, az élővilág itt maradt vízi madarai egy keskeny vízfelületre szorultak vissza.
Igaz, nyár végére vagy őszre a szikes jellegű tavak természetes módon gyakran kiszáradnak, ez a helyzet most azért rendkívüli, mert közel egy éve nincs teljesen összefüggő víz a mederben – hangsúlyozta a jelenséget megörökítő videó készítője.
A tó medre mostanra sokkal inkább emlékeztet a sivatagra, mint egy életteli tóra
– fogalmazott a szakértő, megjegyezve, „csupán tavasszal volt sekély, nem teljesen összefüggő víz, de ez is rövid időre”.
Egyelőre nem tudni, mikor jön olyan esős időszak, amely után feltöltődne a meder vízzel, s amely orvosolni tudná ezen áldatlan állapotokat az ökoszisztémában is.
Ökológiai válsághelyzet jöhet a Balatonon, az AI nem sok évet ad a radikális változás bekövetkeztéig
Fél évszázad alatt már elkerülhetetlennek tartja az ökoszisztéma átalakulását a mesterséges intelligencia, mely úgy látja, akár októberig is kitolódhat a strandolás időszaka, miközben az aszály is egyre hosszabban lehet majd velünk. Kérdésünkre még sötétebb, a gazdaságot is számba vevő jövőképet festett fel az AI. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye