Döntött a kormány: ahogy vállaltuk, szeptember 1-től áfamentessé tesszük a vényköteles gyógyszereket
– számolt be Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök.
A kormányfő egy másik, korábbi bejegyzésében a Závecz Research legújabb felméréséről posztolt, miszerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt 74, a Fidesz 19 százalékon áll. Felidézte, 30 éve nem állt 20 százalék alatt a Fidesz. Ebben a bejegyzésében már megemlítette, hogy „ma éppen áfacsökkentésekről döntünk”. A témáról csütörtök délután kormányzati tájékoztatót is tartanak, hogy ismertessék a részleteket.
Egy gyógyszeripari közgazdász számításai szerint a gyógyszeráfa eltörlése szeptembertől decemberig körülbelül 2,3 milliárd forintos bevételkiesést jelenthet az államnak. A Fidesz egyébként a nem vényköteles készítmények áfájának eltörlését is kezdeményezte, bár az előbbiről szóló javaslat már a Parlament elfogadására vár.
