Gyurcsány Ferenc kötényt húzott: a nógrádi Palotáson megrendezett halfesztiválon bukkant fel a pultban.
A korábbi DK-elnök hekket szolgált fel, palacsintát kent, és sült krumplit adott a vendégeknek.
A legtöbben szelfit is kértek tőle.
Korábban megírtuk, hogy Gyurcsány Ferenc házat vásárolt a Nógrád megyei Ecseg településen. Elmondása szerint jelenleg a ház felújítására készül, amelynél a palóc építészeti hagyományok megőrzésére törekszik. Tervei szerint a jövőben szeretne több időt ott tölteni, és szeretne bekapcsolódni a helyi közösségi életbe.
Jelenleg az írásra koncentrál, egy új szakácskönyv ötletén is gondolkodik, ahol kevésbé ismert nemzetek egyszerűen elkészíthető életeit mutatná be – írja az Index.
Az ecsegi csapat végül tarolt: nemcsak megvédték címüket a harcsapaprikás kategóriájában, de az egész halfesztivál abszolút bajnoki címét is behúzták a különdíjjal együtt. Ilyen volt például a leglátogatottabb sátor díja, amihez a helyiek szerint Gyurcsány Ferenc jelenléte is hozzájárult.
