Új szakdolgozói bértábla jöhet még idén, Országos Főápoló Hivatala is alakul – írja a MedicalOnline.
Jelentős szervezeti és bérezési változásokat jelentett be az Egészségügyi Minisztérium a szakdolgozók helyzetének javítása érdekében. A tárca közlése szerint még az idei évben bevezethetik az új, a szakmával egyeztetett szakdolgozói bértáblát is.
Hegedűs Zsolt bejelentette: megkezdődött a jelenlegi bérrendszer teljes felülvizsgálata annak érdekében, hogy hosszú távon fenntarthatóbb és igazságosabb javadalmazási rendszer jöjjön létre. A minisztérium emellett az egészségügyi elismerési és díjazási rendszert is átalakítaná, nagyobb hangsúlyt adva a teljesítményalapú értékelésnek.
Az Egészségügyi Minisztériumban létrejön az Országos Főápoló Hivatala, amelynek vezetésével Pap-Szekeres Anita főosztályvezetőt bízzák meg. Az új szervezet feladata az ápolók és szakdolgozók érdekeinek közvetlen képviselete, valamint a szakpolitikai döntések előkészítésének támogatása lesz.
A tárca személyi változásokat is bejelentett: Tóth Tamás helyettes államtitkárként segíti a minisztérium munkáját. A közlemény szerint ápolói végzettsége és gyakorlati tapasztalata révén részt vesz az ápolásügy megújításában.
A lap hozzáteszi, hogy a bérrendezés mellett a szakdolgozói kompetenciák felülvizsgálata és az ápolói utánpótlás biztosítása is a minisztérium kiemelt céljai közé tartozik.
