Le kell fogynom egy kicsit, én azt gondolom
– válaszolta Nagy János a Telex videóriportjában arra a kérdésre, hogy a szombati tisztújító kongresszuson megtörtént-e a szembenézés a Fidesznél, és szerinte miben kellene változniuk. Orbán Viktor egyik legközelebbi bizalmasa, aki a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárként éveken át irányította a volt kormányfő személyes titkárságát, kullancsozott is.
Szombaton a volt kormányzópárt újraválasztotta Orbán Viktort a Fidesz elnökévé, és négy új alelnökről is döntöttek.
Tetszik az őszinte hangnem
A korábbi egészségügyi államtitkár, Takács Péter az eseményen felszólaló Stumpf Istvánt idézte a riportban, aki a színpadról „cselekvő optimizmusra” szólított, ezzel a parlamenti képviselő is azonosul.
Igaz, az Orbán-kormány korábbi minisztere önkritikusan azt is kifejtette nagy plénum előtt, hogy elszakadtak a valóságtól, és miközben elharapózott az urizálás, az üzenetek „egybitesek” lettek, sőt, a korrupció a miniszterelnök asztaláig is elért – írtuk meg.
„Nekem tetszik ez az őszinte hangnem” – jegyezte meg Takács.
Balásy kullancs, Mészáros Lőrincről nem beszélnek
Ahogy a poloskázás, a kullancsozás is divatos lett a pártnál, a kongresszus felszólalói közül is többen így írták le, hogy a bukást a kormányhoz haszonszerzésből tapadt vállalkozók is okozták. Orbán bizalmasa szerint például a propagandagyártásban milliárdos médiacégével részt vevő Balásy Gyula is kullancs.
"Amint tehette, elárulta azt a közösséget, amiből jól élt" – jegyezte meg Nagy János, aki viszont Mészáros Lőrinc nevét elengedte a füle mellett a további lehetséges érintettek felsorolásánál.
Megújulás: Orbán újra hitet tett
Érjék be ennyivel, ennyi volt mára! Ne legyenek olyanok mint a kullancsok!
– mondta a Telex újságírójának az újraválasztott pártelnök, aki elfordult a kamerától, amikor Hatvanpusztáról kérdezték.
Miközben egy szavazójának dedikált, a sajtóról megjegyezte: „zaklatnak”, majd Orbán Viktor inkább arra buzdított, hogy mindenki szorgalmasan olvasgassa az általa szombat reggel közzétett, hosszas röpiratot és a szembenézésről szóló pártkiáltványt, mert azokban személyesen ő foglalta össze a Fidesz fő üzeneteit.
Emellett a trágár stílusáról elhíresült igeforrása, egy szélsőjobboldali portál olvasását is újra ajánlotta.
Elszúrták
Orbán Viktor a kongresszuson kijelentette, hogy soha nem adja fel, hanem újjászervezi a „nemzeti oldalt”, mert szerinte az ország mára bántalmazó kapcsolatba került a „liberális, brüsszeli érdekeket szolgáló” Tisza-kormánnyal. Röpirata szerint, amelyről itt írtunk, jönnek a gyűlöletkampányok, és egyébként is a káosz felé tartunk. Ezért őszre készen kell állni a „patrióták nagy nemzeti mozgalmának”, hogy akár átvehessék a hatalmat, ha a „kormány befuccsol”.
A remények szerint sorsfordító párteseményen tegnap sokan, sokat beszéltek a megújulásról, amelyhez elsőként átszabták a Fidesz szervezetét, új alapszabályt fogadtak el és tíz pontban összefoglalták, mi okozhatta a választási vereséget. Az itt olvasható lista szerint például az is baj volt, hogy miközben elbízták magukat, nem válaszoltak hatékonyan a tiszás gyűlöletkampányra, és a digitális térben „katasztrofális vereséget” szenvedtek el, ráadásul külföldről is a Tisza posztjait pörgették itthon az algoritmusok. Lukra futottak a háborús veszélyről szóló üzenetek is, de a Fidesz szerint az is elhozta a bukást, hogy nem voltak olyan gazdasági vállalásaik, amelyek növekedést hoztak volna.
