"Úgy beszélt, mint az MSZMP főtitkára, és ugyanoda löki a pártját is" – fogalmazott a Fceboookon Magyar Péter a Fidesz elnökéről, aki, mint megírtuk, a kormányfő volt felesége, Varga Judit exminiszter bántalmazottnak vélt helyzetéhez hasonlította az ország jelenlegi helyzetét.
„Eddig ugyanaz az uszító, hazug retorika, mint eddig, minden felszólalótól. Nem lesz itt megújulás”
– vélekedik Orbán beszédéről egy kommentelő Magyar Péter bejegyzése alatt, míg mások szerint a volt miniszterelnök a beszédében „a finkelsteini gyűlölet, a manipuláció, a személyeskedés és a másik ember családjának gyalázása mellett a magyar lakosságra kiterjedően az agymosás eszközét is bevetette”.
A legtöbben abban értenek egyet, hogy a Fidesz vezetője „ugyanazt szajkózza, mint amivel beleálltak a földbe a választáson” ezért megkérdőjelezik a párt jövőbeni esélyeit.
Orbán Viktor Facebook-oldalán is záporoznak a javarészt támogató hozzászólások, amelyben azt jelzik a szavazók, hogy kitartanak a Fidesz mellett, és többen még mindig kormányfőként szólítva az elnököt, buzdítanak a kitartásra.
„Hajrá miniszterelnök úr! Dobbanjon a patrióta szív!”
– fogalmaz az egyik kommentelő.
Ugyanakkor akad több fideszkritikus hang is, illetve olyan, amelyben Magyar Péter kapcsán személyeskednek. Van, aki „ideggyengének” tartja a „Messiást”, míg más olvasó – Orbán szavai nyomán – úgy vélekedik a honfitársairól, hogy aki nem látja ma a bántalmazást, az „maga is bosszúszomjas bántalmazó személyiség.”
