Hiba csúszott be a Babaváró hitelek büntetőkamatának kiszámításába az MBH Banknál, ez pedig milliós fizetési többletkötelezettség előírásával járt – írta meg a 24.hu olvasói panaszok alapján.
Az ügyfelek nehezményezték, hogy a bank által alkalmazott – szerintük téves – számítási mód miatt a vártnál jóval magasabb, milliós nagyságrendű büntetőkamatról kaptak értesítést az MBH-tól. Mint írták, az érintettek hiába reklamáltak, a pénzintézet ragaszkodott a közölt összeghez.
Az MBH Bank a 24.hu megkeresésére elismerte az adminisztratív hibát, és azonnal megkezdték a korrekciót.
A 2019 óta elérhető Babaváró hitel egy államilag támogatott, alapvetően kamatmentes konstrukció, amelyet legfeljebb 10 évre, jelenleg akár 11 millió forintig vehetnek fel a párok. A büntetőkamat akkor válik esedékessé, ha:
- a folyósítás utáni 5. év végéig nem teljesül a gyermekvállalás,
- külföldre költöznek a hitelvevők, vagy
- elválnak.
A büntetőkamat számítása 2024-től változott: míg korábban „csak” a kamattámogatást kellett visszafizetni, az új szabály szerint a jegybanki alapkamat plusz 3 százalék alapján is ki kell számolni az összeget, és a kettő közül a magasabbat kell befizetni. Ez jelentősen megemelheti a visszafizetendő összeget, akár több millió forinttal is. Fontos azonban, hogy ez a szigorúbb szabály csak a 2024 januárja után kötött szerződésekre vonatkozik – a korábbi hiteleknél továbbra is a kedvezőbb, régi számítási módot kellene alkalmazni.
A hírportálhoz eljutott információk alapján azonban az derült ki, hogy mostanában a 2024 előtti szerződésekre is az új büntetőkamat-számítást alkalmazta a pénzintézet.
Így a 2024 előtt felvett 10 millió forintos összegű hiteleknél akár 4,5 millió forint feletti büntetőkamatot is kiszámolt a pénzintézet, az eredeti 1,5 millió forint büntetőkamat helyett.
Az MBH hangsúlyozta, hogy ez nem az MBH Bank általános gyakorlata, és hogy a téves eljárásrend az ügyfelek szűk körét érintette. Arról is biztosítottak, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a feltárt eltérés rendezése gyorsan, átlátható módon, az érintett ügyfelek érdekeit szem előtt tartva történjen.
