BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Óriásit bukott a főváros ezen a füstbe ment projekten

A Nemzetközi Gazdasági Kamara mellett működő választott bíróság ítélete szerint a hivatalosan leírt több mint 10 milliárd forintos veszteség nagy részét végleg elbukta a BKK az e-jegy-projekten.

2024. március 7. csütörtök, 09:35

Fotó: MTI / Balogh Zoltán
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jogosnak és érvényesnek ítélte az elektronikus jegyrendszer megvalósítására kötött vállalkozói szerződés 2018-as azonnali hatályú felmondását a Nemzetközi Gazdasági Kamara (ICC) mellett működő választott bíróság a fővárosi e-jegy rendszer ügyében 2021 szeptemberében indított perben.

A testület az iratok megtekintése, illetve az informatikai és jogi szakértők tavaly őszi meghallgatása után idén januárban egyezségi tárgyalásra hívta fel a feleket, ami lényegében azt jelenti, hogy a feleknek a bírók által előre meghatározott jogi és pénzügyi kereteken belül kellett egyezséget kötniük.

A Népszava emlékeztet, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több tételben összesen 45,5 millió euró plusz kamatok (összesen több mint 25 milliárd forint) megfizetését kérte. Ezzel szemben állt a budapesti elektronikus jegyrendszer tervezésére, megvalósítására és üzemeltetésére 91 millió euróért vállalkozó német Scheidt & Bachmann GmbH (S&B) 24,4 millió eurós (nagyjából 9,5 milliárd forintos) kárigénye.

A bírák elfogadták a BKK jogi érvelését a német céggel 2015-ben aláírt vállalkozói kontraktus felmondására, így az S&B-nek vissza kell fizetnie az előlegbe kapott 3,8 millió eurót és kamatait, összesen 5,95 millió eurót (körülbelül 2,3 milliárd forintot).

A BKK további követeléseit azonban nem tartotta indokoltnak a bíróság, a testület elnöke szerint a BKK „túlnyomórészt, majdnem kizárólag” magának köszönheti, ami történt.

A választott bíróság a német cég BKK-val szembeni követeléséből annyit talált megalapozottnak, mint amennyit az S&B-nek meghiúsulási kötbérként a BKK felé kellett volna fizetnie, így a felek végül abban állapodtak meg, hogy az S&B nagyságrendileg csak az előleget fizeti vissza kamatostól, a többi követelés kiegyenlíti egymást. 

A főváros így a hivatalosan leírt több mint 10 milliárdos veszteség nagy részét végleg elbukta az e-jegy-projekten.

Vermes Ádám
Vermes Ádám
Vezető szerkesztő
Diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetem politológia alapszakán, majd közpolitika szakirányú politikatudományi mesterképzésén szerezte. Egyetemi évei alatt több, közélettel foglalkozó szervezetnél dolgozott szakmai gyakornokként, emellett az Országgyűlés Hivatala parlamenti ösztöndíjas programjában is részt vett. Szakmai pályafutását politikai elemzőként kezdte a Méltányosság Politikaelemző Központnál, majd újságíró-szerkesztőként és önkormányzati sajtóreferensként szerzett tapasztalatot. 2023 óta az Economx munkatársa, jelenleg felelős szerkesztőként dolgozik. Rendszeresen készít interjúkat hazai és nemzetközi szakértőkkel, valamint tudósít szakmai konferenciákról, különös tekintettel a mesterséges intelligencia, a pénzügyi innováció és a munkaerőpiaci átalakulás kérdéseire. Írásaiban kiemelt figyelmet fordít a technológiai változások gazdasági és társadalmi hatásaira.

Ez is érdekelhet