BUX 142574.80 0,59 %
OTP 46870 0,34 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lebontják a rejtélyes szegedi víztornyot

Engedélyt kapott a MÁV a szegedi Máglya sori víztorony lebontására.

2023. október 13. péntek, 20:10

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az engedélyeztetésről szóló dokumentumot a Szegeder vette észre. A vasúttársaság a lap megkeresésére azt mondta, hogy közel 20 éve nem látja el a funkcióját a víztorony, a műszaki állapota pedig egyre csak romlik. Ezért úgy döntöttek, lebontják azt, és rendezik a környező terepet. Minderre pedig még az idén sor kerülhet.

A bontás okai közé sorolta a MÁV azt is, hogy a víztorony egyfajta zarándokhellyé vált, mivel többen is felmásztak rá, annak ellenére, hogy az épületet és a területet is lezárták.

A szegedi lap a víztorony eredettörténetének is utánajárt, e szerint a szegedi acéltorony teljesen egyedi, amelyből nem található hasonló Magyarországon. Egy, a régi Szegeddel foglalkozó közösségi oldalon megjelent visszaemlékezések szerint az úgynevezett Incze-torony egykor a MÁV létesítményeit látta el vízzel, és Szeged-Alsóvárost is ártézi vízzel látta el.

Néhány hete a Szegedtől nem messze lévő Mindszenten döntött úgy az önkormányzat, hogy a helyi víztorony felújítása nem éri meg, ezért inkább felrobbantják azt.

Az átgondolatlan döntések miatt akár össze is omolhat a vasúti közlekedés
Ha rövid időn belül nem kezdik meg a MÁV problémáinak valós kezelését, akkor az eddigieknél is komolyabb nehézségeket észlelhetnek az utasok – fejtette ki a Vasutas Szakszervezet elnöke az Economx videó podcastjában. Meleg János szerint az utóbbi évtizedekben koncepció nélkül, átgondolatlanul nyúltak hozzá a vasúti közlekedéshez, ennek eredményét tapasztalják a közlekedők. A szakszervezet vezetője hangsúlyozta: januárban legalább 15 százalékos emelést tartanának elfogadhatónak. Bővebben --->
Zádori Bence
Zádori Bence
Szerkesztő
Újságírói tanulmányait 2018-ban végezte el a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén. Első munkáit még kulturális újságíróként, a ContexUs hasábjain írta, később a szegedi egyetem sajtóosztályán szerkesztette az egyetemi magazint, gyakornokként. 2021 tavaszától egészen 2023-ig Szeged helyi ügyeivel foglalkozott, többek között a helyei egyetemi és kulturális közösségekkel, a tudományos élettel, emellett pedig a városi közgyűlés egyik tudósítója volt. 2023 júliusában csatlakozott az Economx csapatához, mely akkor még Napi.hu-ként volt ismert. Főként a mesterséges intelligencia, a technológiaipar, a turizmus és a belpolitika témájában ír. Hobbija a hátizsákos utazás és a filozófia.

Ez is érdekelhet