− Ön az első jegybankár, aki megkapta a Lámfalussy-díjat. Mit jelent ez az elismerés?
− Örömmel fogadtam, nagy megtiszteltetés számomra, hogy Lámfalussy Sándorról, az euró atyjáról elnevezett díjjal ismerték el munkásságomat. Két érv is szólt amellett, hogy átvegyem. Egyrészt nagyon szoros és jó a viszony a magyar és az osztrák jegybank között − természetesen akadnak problémás helyzetek is a két ország között, de ezek megoldhatók. Másrészt Lámfalussy számomra a nyitottság és nemzetköziség szimbóluma, méltó példakép. A kitüntetéssel járt 60 ezer euró is, amit a budapesti Közép-európai Egyetemnek (CEU) ajánlottam fel, ebből magyar diákok tanulmányait kívánom támogatni. Azért esett a választásom a CEU-ra, mert szoros kapcsolatban állnak a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemmel, ahol professzorként előadásokat tartok, emellett olyan intézet, amely hűen követi a Lámfalussy-féle nemzetközi nyitottság elvét.
− A Magyarországon jelen lévő osztrák pénzintézetek nem tekintenek ilyen higgadtan az itthoni gazdaságpolitikára. Ön is kapott hideget-meleget az osztrák sajtótól amiatt, mert ezt a díjat elfogadta. Ilyen rossz a megítélésünk a Lajtán túl?
− Nagyon érzékeny téma az osztrák pénzintézetek magyar leánybankjainak helyzete. Két dolgot érdemes megvizsgálni. Az egyik gazdasági kérdés: sokan úgy látják, hogy a magyar pénzügyi rendszer szereplőire túlzott terheket raktak. Ez nemcsak az osztrák tulajdonú bankokat hozta nehéz helyzetbe, hanem a magyar pénzintézeteket is és a magyar gazdaság egészére rányomja a bélyegét. Arra törekszünk, hogy a magyar partnereinkkel közösen találjunk megoldást a gazdasági problémákra. A másik, Ausztriában nagyon érzékeny téma a magyar politikai helyzet, elsősorban a szélsőjobboldali párt előretörését kíséri a közvélemény aggódó figyelemmel. Meggyőződésem, hogy egy országot nem szabad izolálni, hanem a nézetkülönbségeket kell megoldani. Mindent megteszek azért, hogy enyhítsem a Magyarországgal kapcsolatos kritikákat.
− Néhány hete a Raiffeisen Bank kivonulásától volt hangos a sajtó. Egyes híresztelések szerint az Erste is feladná magyarországi pozícióit. Jegybankelnökként mit tapasztal, valóban ennyire elégedetlenek az osztrák pénzintézetek?
− Nagy veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni a pénzintézetek, gazdaságilag abszolút racionális kérdés, hogy meddig hajlandóak nyereség nélkül egy adott piacon tevékenykedni. Összetett a kérdés, hiszen Magyarország szomszédos államként szoros gazdasági kapcsolatot ápol Ausztriával. Magyarország volt az első, ahol az osztrák pénzintézetek tömegesen jelentek meg és itt működnek a legrégebben Ausztria területén kívül. A gazdasági kapcsolatok mindkét félnek fontosak, ezért egy esetleges kivonulásról egyik bank sem fog elhamarkodott döntést hozni. Abban reménykedem, hogy nincsenek nyomás alatt az osztrák bankok annak érdekében, hogy masszívan leépítsék a magyarországi üzletágaikat. Mindenesetre alaposan meg kell vizsgálniuk, hogy hosszú távon milyen pénzügyi tevékenységet lehet és érdemes a magyar piacon végezni, illetve milyet nem. És természetesen Magyarországnak sem mindegy, hogy bizonyos szituációk miként alakulnak, hiszen az a magyar gazdaságra is negatív hatást gyakorolhat. Hangsúlyozni szeretném, mindkét félnek érdeke, hogy ne hozzon elhamarkodott döntést és hosszú távú perspektívákban gondolkodjon.
− A válság előtt az osztrák bankok igen aktívak voltak a devizahitelezésben, majd a pénzügyi krízis hatására komoly veszteséget szenvedtek el. Magyarországon éles vita zajlik a devizahitelezésről. Ön szerint hibás a termék?
− Ez nem csak magyarországi jelenség, hiszen Ausztria is megszenvedte a devizahitelezést. Több mint kétszer akkora az osztrák háztartások devizaadóssága, mint a magyaroké, 95 százalékban svájci frankban, a fennmaradó rész jenben. Fontos megjegyezni, hogy hosszú távon nemcsak a hitelt nyújtó, de az azt felvevő is profitált az üzletből az olcsó kamatok következtében. Most viszont bajban vagyunk, mert nem tudunk rövid távú megoldást találni a problémára. Nem véletlen, hogy az elmúlt években sem Ausztria, sem Magyarország nem állt elő újabb devizahitel-konstrukcióval. Öt évvel ezelőtt felfüggesztettük az új devizahitelek kibocsátását és korlátoztuk a hitelezési kockázatvállalást az osztrák bankszektorban. Ezzel azonban nem oldottuk meg a múltbeli problémákat, bár sikerült 2008 óta 37 százalékkal csökkenteni a devizahitelek állományát. Elsősorban a hitelt nyújtóknak és az azt felvevőknek kell megoldást találniuk a fizetési nehézségekre, de a pénzügyi felügyeletnek is aktívan részt kell vállalni a problémák megoldásában. Mi így csináltuk Ausztriában, közösen lefektetett szabályok mellett rendeztük a devizahitel problémakörét, és remélem, Magyarországon is hasonló eredményt lehet majd elérni.
− Ha újabb ország csatlakozik az eurózónához, akkor életbe lép az a szabályozás, amelynek értelmében csökken a tagok szavazati aránya. Németország például öthavonta nem voksolhat az ECB ülésein. Nagy a zúgolódás emiatt, lát esélyt a finomhangolásra?
− Gyakorlati szempontból nem látom problémásnak az új rendszert, mivel minden tagállam küldötte továbbra is részt vesz az üléseken, ahol kinyilváníthatja véleményét. Remélem, hogy az új szabályozás pszichológiai aspektusa sem okoz gondot a tagoknak. Ha Litvánia jövő januártól már euróval fizetne, az öt legerősebb ország csak négy szavazati joggal rendelkezne, így öthavonta nem élhetne a szavazati jogával. Németország az euróövezet legnagyobb tagja, úgy gondolom, éppen ezért erős a támogatottsága. Számomra lényeges, hogy figyeljünk egymásra, Németország emocionálisan fontos eleme a monetáris közösségnek.
Szerző: Wiedemann Tamás
