BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagy kormányzati tendert nyert a Vodafone Magyarország

2014. január 9. csütörtök, 00:00

Óriási kormányzati mobiltelefon-szolgáltatási tendert nyert a Vodafone Magyarország Zrt. A társaság közlése szerint a keretszerződés által érintett kör több tízezer előfizetésre, több száz intézményre terjed ki, beleértve a minisztériumokat, kormányhivatalokat, rend- és közvédelmi szerveket (például Országos Rendőr-főkapitányság, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság), hatóságokat (Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Gazdasági Versenyhivatal), illetve többek között olyan intézményeket érint, mint például az Országos Mentőszolgálat. Az intézmények 2014. január 2-ától kezdhették meg a szerződéskötést a szolgáltatóval. A pályázat szerint a Vodafone két éven keresztül nyújtja az említett kormányzati szereplőknek, illetve állami intézményeknek a mobilszolgáltatást. (A pontos számok, a Vodafone ebből származó bevétele nem ismert.) Az Index információi szerint a megállapodás elsősorban a Telekomnak fájhat, mert ott akár 150 ezer SIM-kártyát érinthet, míg a Telenornál csak nagyjából 20 ezret. A már üzembe helyezett pénztárgépek több mint kilencven százalékában is Vodafone SIM-kártya található − mondta Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

Szerző: Diószegi József

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet