A közgazdászok körében egyfajta hitvita zajlik azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e az adósságot csökkenteni a válság idején, nem okoz-e túl nagy kárt a gazdaságnak az erőltetett ütemű leépítés. Ezt a dilemmát a külső adósság témaköre oldhatja fel. Az eladósodás ugyanis csak addig tekinthető egészséges folyamatnak, ameddig az a belföld irányába áll fenn. Attól kezdve, hogy a hitelezők körében a külföld súlya megnő, sérülékennyé válik egy ország. Bármilyen nemzetközi pénzügyi sokk ugyanis fokozottan érezhetővé válik, a megítélést pedig ettől fogva sokkal inkább a befektetői hangulatváltozások, mint a gazdaság valós teljesítménye határozza meg.
A külföldi kitettség csapdájába esett bele Magyarország a 70-es évektől kezdve az államadósság-állomány emelkedésével. Ez nemcsak az államnak jelentett többletköltséget, hanem a lakosságnak és a vállalatoknak is, a kockázati felárak ugyanis a devizahitelek kamatát is meghatározták, beépülve a háztartások és a cégek kiadásaiba. Az ezredforduló környékén volt egy rövidebb időszak, amikor az állam bruttó külső adóssága eltűnt, vagyis a nettó pénzügyi vagyon meghaladta a követelések értékét, a devizahitelezés elterjedése előtt ráadásul a lakosság is nettó megtakarító volt. Az ország bruttó pozíciója azonban sokat romlott ezután, amiben nagy szerepet játszott az árfolyamhatás is: aki például svájci frankban adósodott el 2007-ben, előfordul, hogy ma másfélszeresével tartozik ahhoz képest, amennyi hitelt felvett. Ez a helyzet általános bizonytalanságot gerjeszt úgy belföldön, mint a befektetők körében, és spekulációs támadásoknak teszi ki az országot. A sérülékenységet 2008-tól az is nagymértékben növelte, hogy a Nemzetközi Valutaalap hitelét évi négymilliárd euró körüli törlesztési kötelezettség mellett vette fel az ország. Ezt piaci forrásból már visszafizette Budapest, az adósság megújításánál fontos szempont volt, hogy 2 milliárd eurónál ne legyen nagyobb az éves szinten lejáró devizaadósság mértéke.
A befektetők által figyelt mutatók közül az egyik legfontosabb a külső adósság, amely Magyarország esetében a régió többi országához viszonyítva kirívóan magas az utóbbi időben tapasztalt kedvező tendenciák ellenére is. Ezzel is magyarázható, hogy a befektetők egyelőre még óvatosan kezelik az országot, a bizalom fokozatosan, de csak lassan javul, amit az állampapírhozamok esése is mutat. Átütő erejű fordulatra az ország befektetői megítélésében középtávon van lehetőség, ha az idő igazolja, hogy a makrogazdasági mutatók javulása nem csak átmeneti, hanem fenntartható.
Szerző: Farkas Zsuzsa
