Főként Magyarország pénzügyi-gazdasági helyzetéről és az IMF-tárgyalásokról volt szó az Orbán Viktor kormányfő részvételével zajlott kötcsei találkozón − nyilatkozta a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan az MTI-nek. Orbán Viktor kijelentette: 2008-ban rossz IMF-megállapodás született, most a kormány egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozik. A fideszes politikusok és jobboldali értelmiségiek zártkörű találkozóján a kormányfő hangsúlyozta: az IMF-megállapodásra csak biztonsági garanciaként kell tekinteni. A kormány örül annak, hogy ezt már az EU is így látja. (Orbán pénteken a Kossuth rádióban utalt arra, hogy az általa látott uniós írásos anyag elismeri, Magyarországnak nem pénzre, hanem elővigyázatossági megállapodásra van szüksége.) Az IMF ugyanolyan megszorító elvárásokat támaszt most, mint 2008-ban az MSZP-kormánnyal szemben, a mostani kormány politikája viszont nem a megszorításokon alapul, így más alapon kell megállapodni − mondta a kormányfő, hozzátéve: Magyarországnak ma már nem kell elfogadnia egy 2008-as típusú megállapodást, mert erősebb lett és szélesebb mozgástérrel rendelkezik.
\"Fontos dolog, hogy lehet IMF-hitel nélkül is élni, ez a normális állapota egyébként minden országnak (...), de ha már megállapodást kötünk, akkor nekünk jó megállapodást kell kötnünk\" − számolt be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az IMF-tárgyalásokért felelős Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Csaba László közgazdász kerekasztal-beszélgetéséről. Balog elmondása szerint az előadók is kifejtették, hogy van rossz és van jó IMF-megállapodás, így most az előző kormánynak kellene előállnia és elmondania, pontosan milyet is kötött a Valutaalappal, az valóban jó megállapodás volt-e, és amit \"most próbálnak számon kérni a jelenlegi kormányon, azt annak idején ők hogy kezelték\".
