BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sokaknak tartozik a NeoFM

2012. augusztus 9. csütörtök, 00:00

Újra szól a NeoFM, de a rádiót nemrég megvásárló Dr. M-Media Kft. ügyvezetője, Medveczky Mihály továbbra sem akar nyilatkozni, így nem tudtuk meg, hogyan sikerült biztosítani az újraindulás feltételeit. A NeoFM ugyanis azt követően, hogy hétfőn valamennyi munkatársa azonnali hatállyal felmondta a szerződést − s ezt követően egy konzervadást sugárzott −, kedden hajnalban már nem szólalt meg, kedden délután viszont ismét hallható volt. Miközben a rádiónak hétfőtől nem voltak munkatársai, a techika viszont adott volt, az az adásvétel részét képezte. (Úgy tudjuk, hogy a bérelt irodában működő stúdiótechnikát az adósságok miatt jelzálog terheli.) Információink szerint az indulást az tette lehetővé, hogy egy időre sikerült meghosszabbítani az adásvezérlő program licencszerződését, bár a hírek szerint ennek kapcsán is tartozást halmozott fel a rádió. Vélhetően sikerült egy ehhez a technikához értő munkatársat előkeríteni, akihez csatlakozhatott még egy-két szerkesztő, ugyanis már a szerkesztettség jelei is fellelhetők a műsoron. Az ehhez szükséges zenei adatbázis is az új tulajdonos rendelkezésére áll, de a rádióknak szerzői jogdíjat kell fizetniük az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnek, és az előadók, kiadók szervezeteinek a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (Mahasz) és az Előadóművészi Jogvédő Irodának (EJI). Úgy tudjuk, hogy a NeoFM ezekkel szemben százmillió forint adósságot halmozott fel.

Piaci információk szerint a tulajdonos azért vásárolta meg − öt forintért − a rádiót, hogy ennek segítségével promotálja világexpedíciós tervét, illetve az ehhez kapcsolódóan gyerekeknek készülő rajzfilmsorozatot. Ennek kapcsán is kerestük a tulajdonos cég ügyvezetőjét, Medveczky Mihályt.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet