A TV2 anyacége, a ProSiebenSat.1 hosszú távú fejlesztési koncepciójának részeként jelentős technikai fejlesztéseket hajt végre Magyarországon. A 2010-ben indult, elsősorban női célközönségnek szóló FEM3 és a 2011-ben indított, férfiakat megcélzó PRO4 mellé harmadikként egy általános szórakoztató, prémium tartalmakat is kínáló csatorna sorakozik fel. A 2012 őszén, SuperTV2 néven induló televízióadó nagy költségvetésű, saját gyártású műsorokkal, premierfilmekkel és sorozatokkal várja nézőit. Ezek mellett az aktuális tévés trendeknek megfelelően, a TV2-n már megismert márkák kiterjesztése is látható lesz az új csatornán, illetve egyes műsorok a TV2-es premier előtt kerülnek képernyőre.
Arra a kérdésünkre, mekkora invesztíciót (programköltséget) igényel az új csatorna indítása az idén, a TV2 vezérigazgatója, Simon Zsolt elmondta, hogy ez az elmúlt időszak legnagyobb, többmilliárdos nagyságrendű invesztíciója a ProSiebenSat.1, vagyis a TV2 anyavállalatának részéről a magyar piacon, amihez a tulajdonos nemcsak pénzügyi, de emberi erőforrásokat egyaránt biztosít, valamint a csatorna tartalmi elemeihez kapcsolódóan is jelentős támogatást nyújt. A TV2 fő konkurense, az RTL is új csatorna indítását tervezi. Arra a kérdésre, hogy a piaci verseny vagy más okok késztették a TV2 tulajdonosait arra, hogy új csatornát indítson, Simon Zsolt elmondta, a hazai médiapiac alakulása és a tulajdonosok hosszabb távú üzleti céljai egyaránt hozzájárultak ennek a döntésnek a meghozatalához. A tulajdonosok bíznak abban, hogy a reklámpiac javulásának és egyéb, disztribúciós bevételi források bevonásának együttes hatása növekvő bevételeket jelent majd, ami költséghatékony gazdálkodás esetén nyereséges működést eredményez. Múlt évben a tulajdonosok számára fontos eredménymutató, az EBITDA pozitív volt, ami az elmúlt fél év nézettségi eredményeivel és a programráfordítások hatékonyságával együtt hozzájárul a ProSiebenSat.1 elkötelezettségének növeléséhez a hazai leányvállalat iránt. (Míg 2011 első félévében a két vezető csatorna nézettsége közötti különbség főműsoridőben, a kereskedelmi célcsoportban 9,7 százalékpont volt, addig idén ez 4,2 százalékpontra csökkent. A teljes napot tekintve még kisebb a különbség a két csatorna között.) Mindez együttesen magyarázza azt, hogy a tulajdonosok hosszú távon gondolkoznak a hazai piacban és komoly befektetéseket finanszíroznak − jegyezte meg Simon Zsolt.
Arról még nem tudott tájékoztatni a TV2, hogy kezdetben pontosan hol és hány háztartásban lesz elérhető az új csatorna, hisz folyamatosan folynak a tárgyalások a szolgáltatókkal. A TV2 tervei szerint egy éven belül szeretnék a FEM3 jelenlegi lefedettségét − vagyis közel hetven százalékot − elérni. A csatorna fogadtatása egyébként a terjesztők részéről egyértelműen pozitív − mondta a vezérigazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy az üzleti terv nem szab meg a SuperTV2-re nézettségi elvárásokat. A társaság célja, hogy a teljes csatornaportfólió összesített közönségaránya a jelenlegi 16 százalékról három-négy éven belül 20 százalék fölé emelkedjen. Ehhez az kell, hogy sikeres legyen a SuperTV2 mellett a két tematikus csatorna is, a FEM3 és a PRO4, illetve a piaci folyamatok ellenére megálljon a TV2 nézettségvesztése. Azt szeretnék, ha a SuperTV2 három éven belül közepes nézettségű csatorna lenne, akár a harmadik legnézettebb csatorna. A tulajdonos 2016-ig szóló stratégiai célja, hogy az új csatorna elindításával és a meglévők megerősítésével együttesen a piacon megkerülhetetlen, stabil tényezővé, és természetesen nyereséges vállalkozássá váljon a TV2 Csoport. A SuperTV2 elindítása mellett megújul a TV2 Csoport további két kábelcsatornája is. A FEM3-n új, saját gyártású műsorokkal, valamint tematikus, elsősorban a női célcsoportnak szóló műsorblokkokkal bővül a kínálat. A PRO4 szintén saját gyártású műsorokkal erősít, melyek a csatorna férfias jellegét kívánják hangsúlyozni.
