Újra teljes felülvizsgálat alá veszi a 2013-as költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanács, ugyanis a benyújtás óta olyan mértékben alakult át a javaslat a múlt pénteki szavazásig, hogy ez a törvényi előírások hiányában is indokolt − olvasható a KT határozata az Országgyűlés honlapján.
A tanács megállapította, hogy a költségvetési kiadások egyes tételeinél túllépések vannak, valamint a bevételeknél jelentős elmaradások jelentkeznek, amelyek nagyobbrészt a makropálya alakulásával, továbbá a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodással állnak összefüggésben. A tanács külön magyarázatot és háttérszámításokat kér a nemzetgazdasági tárcától a kormány 300 milliárdos járulékcsökkentő programjának finanszírozhatóságával kapcsolatban.
A költségvetés idén 2,5 százalékos, 2013-ra 2,2 százalékos GDP-arányos hiánycélt tűzött ki − eszerint az idei hiánycél már a legnagyobb igyekezettel sem tartható − ez is kiderül a KT tegnap nyilvánosságra hozott másik határozatából. A KT döntését az MNB elemzése alapozta meg, amit szintén most hozott nyilvánosságra a jegybank.
Az MNB számításai szerint a zárolások után az idei államháztartási hiány a GDP 2,8 százaléka lesz, részben a magasabb kiadások, részben az elmaradó bevételek miatt. Így az államháztartás pénzforgalmi hiánya a tervezett 576 milliárd forinttal szemben 747 milliárd forint lehet − vagyis 171 milliárdos a túllövés a tartalékok eltörlése után is.
A bevételi oldalon a legnagyobb érvágást a 137 milliárd forintos bankadókiesés okozza, ami egyenes következménye a bankszövetséggel kötött megállapodásnak, vagyis hogy a pénzintézetek csökkenthetik a bankadójukat a végtörlesztéssel és az árfolyamgáttal kapcsolatos költségeikkel. Ehhez hasonló mértékű, 75 milliárdos kiesést prognosztizál a tervekhez képest az MNB az egyszerűsített vállalkozói adóban is, ugyanis az év eleji adókulcsemelés miatt jóval nagyobb számban léptek ki a vállalkozások az evakörből a korábban feltételezettnél.
Kiadási oldalon az MNB az államadóssággal kapcsolatos kiadások 130 milliárdos elszaladásával számol − ugyanis a kormány jóval alacsonyabb kamatpályával számolt 2012-re annál, mint ami kialakult.
Napi Gazdaság, Földi D. Attila
