BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Akad még olcsó repülőjegy Budapestről Londonba

2012. július 19. csütörtök, 00:00

A Budapestről repülő légitársaságnál erős londoni járatokra számítanak az olimpia miatt, de vannak olyan cégek is, amelyeknél úgy látják, hogy a szokásos forgalom jellemzi majd a következő heteket. Az immár Debrecenből is londoni járatokat indító Wizz Airnél azt mondták, hogy nagyon magas a kihasználtságuk, sok járatra már szinte az összes jegy elkelt. A londoni útvonal mindig népszerű, igaz, idén gyorsabban fogynak a jegyek. A másik diszkontlégitársaság, a easyJet nem árulta el telítettségi adatait, mondván, azok nem publikusak, azt viszont elmondták, hogy nem számolnak extra kapacitásokkal az olimpia alatt. Azon utasaik száma ugyanis, akik az olimpia kapcsán érkeznek Londonba, ellensúlyozzák azon turistáékat, akik éppen a magasabb helyi árak vagy a hotelek telítettsége miatt később utaznak a brit fővárosba. A Wizz Air sem növeli kapacitását, mivel − lévén ez a nyár legforgalmasabb időszaka − nincs szabad repülőgép-kapacitása.

A British Airwaysnél (BA) az előfoglalások Budapestről Londonba 2012 júliusában és a következő hónapokra folyamatos növekedést mutatnak − tudtuk meg Emil Delibashev Magyarországért felelős regionális kereskedelmi igazgatótól. Augusztusban előreláthatólag rekordszámokat érnek el Magyarországon, mivel jelenleg az előfoglalások száma e hónapra megközelítőleg duplája a 2011. július elejinek. A BA a Budapest és Heathrow között napi háromszor közlekedő járatoknál lecserélte az addigi gépeket Airbus 320-asokra, így 15 százalékkal nőtt a kapacitás.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet