Két héttel ezelőtt már röviden írtam a májusban megjelent, az európai adózási trendeket értékelő uniós kiadványról, és arról, hogy az adózás területén történő harmonizációs törekvések ellenére továbbra is jelentős különbségek vannak a tagállamok között az adóbevételek döntő többségét jelentő, élőmunkát, tőkét és a fogyasztást terhelő adók szempontjából. Ezen jelentősebb adótípusok mellett akadnak ugyanakkor kisebb, de nem elhanyagolható adóbevételt jelentő más adófajták is, amelyeket szintén összehasonlítottak.
Az egyik ilyen a környezeti ártalmak ellen kivetett adók csoportja, mint például az energiatermékekre kivetett jövedéki adók, a gépjárművekhez kapcsolódó adók és a környezetterhelési adók. Az ezekből származó bevételek nagysága nem elhanyagolható egyik tagállam számára sem: 2010-ben az ilyen jellegű adókból származó bevételek a tagállamok többségében a GDP 2-3 százalékát (magyar viszonylatban a GDP 2,6 százalékát) jelentették és az adóbevételek közel 6 százalékát tették ki.
Ezeknél az adóknál bevételi arányok szempontjából nincs olyan szembetűnő különbség a régi és az új tagállamok között, mint a fogyasztást és a jövedelmeket terhelő adók esetében. A legtöbb tagállamban a környezeti ártalmak ellen kivetett adókból befolyó bevétel döntő része az energiára kivetett adókból (ezen belül is az üzemanyagra kivetett jövedéki adó) származik, amelyeket elsősorban bevételszerzés céljából szednek és nem a környezetvédelmi szempontok miatt, amit az is jelez, hogy a legtöbb tagállamban a környezetszennyezés elhárítására és meggátolására kivetett környezetterhelési adók mértéke alig érte el a GDP 0,1 százalékát.
Újdonság volt, hogy idén először az ingatlanokhoz kapcsolódó adókat is összehasonlították: ilyenek a rendszeresen kivethető adók (nálunk például az önkormányzatok által kivethető építmény- és telekadó) és a tranzakciós jellegű adók, mint például az illeték vagy az ingatlanból származó jövedelemadó. Eddig azért nem történt ilyen jellegű összevetés, mert a megfelelő statisztikai adatok csak OECD-tagoknál álltak rendelkezésre, továbbá az adóalapként meghatározott ingatlanárak meghatározása is csak mostanra készült el.
A 2010-ig rendelkezésre álló információk alapján a tagállamok átlagosan csak a GDP 1,3 százalékát (nálunk a GDP 1,1 százalékát) szedik be ilyen jellegű adókból, de az alkalmazott adófajták és azok mértékei között jelentős eltérések fedezhetők fel. Még jelentősebb a különbség az ingatlanadók összadóbevételekhez való viszonyát tekintve, ahol a kimagaslóan magas angol (11,9 százalék) és francia (8,1 százalék) bevételi mutatók mellett az uniós átlag mindössze 3 százalék (a magyar mutató 3,6 százalék). A tanulmány szerint ezen a téren még rengeteg lehetséges tartalék van a rendszerekben − nem akarok senkit se megrémíteni −, de számos érvet is felhoz az ingatlanadóztatás fokozása mellett az Európai Tanács ajánlása alapján.
A kiadványból tehát megtudhatjuk, hogy melyik tagállam mekkora adóbevételre tesz szert, ami szorosan összefügg többek között az adott ország szociálpolitikai vállalásaival, a közszféra méretével és más, általa végzett tevékenységekkel. Amit sajnálhatunk, hogy nem készül ilyen összehasonlító kimutatás az adóbevételek felhasználásának a hatékonyságáról, pedig az akár beszédesebb is lenne, mint a bevételek alakulása. De ezt majd talán egy másik kiadványban megírják.
