Az NGM közlése szerint csak e szabály miatt az első négy hónapban 85-90 milliárd forintnyi többletáfa került a költségvetésbe − vagyis ugyanennyivel romlott a cégek likviditási helyzete. Az költségvetés áfabevételei 2012 első négy havában 200 milliárd forinttal haladták meg a tavalyi szintet. Az idén eddig már 955,89 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe, szemben a tavalyi 754,9 milliárd forinttal. A nagymértékű bevételnövekedés két fő összetevőre vezethető vissza: az április 20-án esedékes havi és negyedéves befizetések magasabb összegére − melyben szerepet játszott az áfakulcs emelkedése −, valamint az áfakiutalási határidő egyes esetekben 45-ről 75 napra történt megemelésének pénzforgalmi hatására.
A február 1-jétől érvényes módosítások előtt az általános szabály szerint az adóhatóság 30 (ötszázezer forintot meghaladó összeg esetén 45) napon belül köteles volt kifizetni a visszaigényelt áfa teljes összegét. Az új, 75 napos szabály mindenki számára egyaránt kedvezőtlen, hiszen fő szabállyá teszi a közel három hónapos kiutalási határidőt. Az uniós tagállamok gyakorlatában nem ritka, hogy az Európai Bíróság jogellenességet vagy diszkriminációt megállapító határozata után a korábban kivételes szabályt teszik általánossá − hívta fel a figyelmet Békés Balázs, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda adópartnere.
Az áfakiutalás eljárási szabályainak módosítását az is indokolta, hogy az uniós bírósági ítélet miatt az államnak több mint 250 milliárd forint jogosulatlanul visszatartott áfát kellett visszautalnia a vállalkozásoknak, ami jelentős többletterhet jelentett a magyar költségvetésnek. Az állam ezt a kiesést próbálja most más forrásból pótolni, és az adózás rendjéről szóló szabályok módosítása lehetőséget nyújt az adóhatóság számára az áfaösszegek meghatározott ideig történő visszatartására. Érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy a 75 napos határidő csak arra az esetre vonatkozik, amikor az adóhatóság nem rendel el mélyreható ellenőrzést, hiszen ha igen, akkor a kiutalás határideje jóval hosszabb időre is elnyúlhat.
Az új szabályok értelmében az adóhatóságnak általánosságban az adóbevallás benyújtásától, illetve az esedékességtől számítva 75 napja van a visszaigényelt áfa visszatérítésére. Ez alól csak néhány esetben van kivétel, így például ha az adóbevallás benyújtásáig az adózó a rá áthárított, levonásba helyezett áfát tartalmazó összes számláját teljes mértékben kifizette vagy az ilyen számlatartozása más módon teljes egészében megszűnt. Ilyenkor, ha a visszaigényelhető adó összege az egymillió forintot nem haladja meg, 30 napon belül juthat a vállalkozás a pénzéhez, míg az egymillió forintot meghaladó visszaigénylés esetén 45 napot kell várnia a kifizetésre. A vállalkozóknak az áfabevallásban kell nyilatkozniuk arról, hogy valamennyi érintett számlájukat kiegyenlítették, ha a rövidített határidőn belül szeretnének hozzájutni a visszaigényelt összeghez. Ha akár egyetlen érintett számla vonatkozásában nem történt meg a tényleges kifizetés, akkor a 75 napos határidőt kell alkalmazni. Ráadásul ha az adózó vonatkozó nyilatkozata nem felel meg a valóságnak, akkor a visszaigényelt összeg öt százalékáig terjedő, de legalább 500 ezer forintos bírságra számíthat a vállalkozás.
