Azok, akik valamilyen módon igazolni tudják, hogy az elmúlt 19 évben legalább három évben ott voltak a Sziget fesztiválon, a helyszíni heti jegyek árából ötvenszázalékos kedvezményt kapnak az idei, huszadik rendezvényen − mondta Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője. Ezt a rendezvény online felületén például egy korábbi fotóval vagy történettel is lehet igazolni. A kedvezmény azt jelenti, hogy 31 500 forint az ottalvós, 27 500 forint a hazamenős bérlet. Az 50 százalékos csökkentést azok is megkaphatják, akik már megvették belépőjüket − a PayPass kártya igénylése díjmentes. Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, az pénzintézet belépett a Sziget fő támogatói közé.
