A Wizz Air két új járatot indít Debrecen, illetve Eindhoven és Milánó (Malpensa) repterek között − jelentette be Váradi József, a diszkont-légitársaság vezérigazgatója. A járatok 2012 decemberétől, kezdetben hetente kétszer repülnek. A júniusban induló londoni járattal együtt a debreceni útvonalak körülbelül százezer utast szállítanak az első évben. A londoni járat egyébként a cég terveinél is jobban teljesít − tette hozzá Váradi. A foglalások mintegy hatvan százaléka a külpiacról származik, s ezt várják majd az új járatoktól is. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerint a Wizz Airnek köszönhetően mintegy száz új munkahely jön létre és gyorsabban megtérül az a félmilliárd forintos befektetés, amelyet az üzemeltető hajt végre. Az új járatoknál számítanak a régióból (Nagyvárad, Kolozsvár) érkező utasokra is. Szintén most jelentette be a légitársaság, hogy megkezdődött a vállalat téli menetrend szerinti (októbertől márciusig tartó) jegyértékesítése, amelynek során a múlt évhez képest Magyarországról hat útvonallal többre, összesen 22 célállomásra válthatók jegyek.
