− Tavaly ön kapta az Ernst & Young A jövő ígérete díját. Minek köszönhető ez az elismerés?
− A társadalmi szerepvállalásnak. Bár a Bolyki Pincészet gazdasági mutatói is jók, az elismerés elsősorban nem az üzleti eredményekről szólt, hiszen ezen a területen a cég nem vetekedhet a többmilliárdos árbevételű, régóta működő pincészetekkel. A díj tehát inkább szakmai és társadalmi elismerés.
− Hogyan vált a Bolyki Pincészet társadalmilag felelős vállalattá?
− Néhány évvel ezelőtt az egri Siketek Intézete azzal keresett meg, hogy szeretnének eljönni hozzánk szüretelni, mivel a gyerekek többsége árva, nem lenne pénzük máshova osztálykirándulást szervezni. Ekkor eldöntöttem, hogy készítek egy külön bort a gyerekeknek abból a szőlőből, amit ők szüreteltek, ez végül Nem lát, nem hall, nem beszél néven került forgalomba. A bevételéből 2009-ben játszóteret alakítottunk ki az intézet udvarán a gyerekeknek, de azóta is támogatom őket, tavaly például új kapufát, padokat kaptak.
Emellett létrehoztam a Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok Alapítványát, de ennek keretében nem csak önerőből támogatom a rászorulókat, hanem a kapcsolati tőkémen keresztül is. Május 26-án rendezzük meg a második jótékonysági napot a pincészet kőfejtőjében kilenc egri borásszal és a tokaji Mádi Körrel közösen. A fellépők között ott lesz Lajkó Félix, a Kerekes Band, a bevételt pedig az alapítvány kapja. A cél az, hogy ki tudjunk alakítani egy közösségi helyet a fogyatékkal élő fiataloknak, hogy hasznosan tudják eltölteni szabadidejüket, készségfejlesztő gyakorlatokkal, esetleg valamilyen munkával.
− A legtöbb pincészet többgenerációs vállalkozás, az ön családjában is vannak bortermelők?
− Nem, ennek nem volt hagyománya a családunkban, én sem borásznak készültem. Könnyűipari mérnökként végeztem, de mire befejeztem az egyetemet, addigra az iparág gyakorlatilag megszűnt az országban. Így 1998-ban szülői segítséggel telepítettem 11 hektár szőlőt, ezt követően öt évig csak szőlőtermesztéssel foglalkoztam. Bár az elmúlt években két agrárdiplomát is szereztem, a vállalkozás kezdetekor még sem a szőlészethez, sem a borászathoz nem értettem, mindent a vállalkozás során tanultam meg. Először arra gondoltam, négy év elteltével az első termés profitjából télen elutazom Franciaországba snowboardozni a tavaszi szőlőmetszésig. Végül nem így lett, újabb telepítésekbe kezdtem, most 26 hektáros a birtok. Aztán 2003-ban elkezdtem a bortermelést, de 2008-ig még csak érlelődtek a borok, a küzdelmes évek után azonban gyors felfutás következett, amelyhez hozzájárul a 2006-os bourdeaux-i ezüstérem a \"borok olimpiáján\".
Akkor még nem igazán figyeltek fel a pincészetre, de szakmai iránymutatást adott a helyezés, azóta is minden évben elhozunk egy-két érmet. Kezdetben rendkívül rizikós volt a vállalkozás. Ha az elején olyan szőlőfajtákat választok, amelyekből nem készülnek ilyen minőségű borok, akkor ez egy halott vállalkozás lett volna, annak ellenére, hogy Eger világviszonylatban is elismert borvidék. Így viszont négy év alatt komoly sikereket értünk el, amire az első generációs bortermelők között nem nagyon akad példa.
− Mennyire erős a verseny a borok piacán?
− Nem kifejezetten, Magyarországon kevesebb bort termelnek, mint amennyire kereslet lenne. A pincészeteknek elsősorban az együttműködés az érdeke; ha egy borvidéknek jó a megítélése, akkor könnyebb az értékesítés. A bortermelés esetében a megfelelő alapanyag, az alázatos munka és végül a minőségi bor számít, a rossz bort még jó marketinggel sem lehet eladni.
− Van a pincészetnek önálló marketingstratégiája?
− Alig. Bár az igaz, hogy a megjelenés nagyon fontos a boroknál is, ezért a kezdetektől Ipacs Géza egri grafikus tervezi a borok külsejét. Viszont azok, akik értenek a borokhoz, jönnek maguktól is, miután egy-egy kiállításon, fesztiválon megkóstolták a bort. Ez egy lassú, de öngerjesztő folyamat: a hír eljut a borkedvelőkhöz, utána elkezdik keresni az üzletekben, esetleg eljönnek a pincészetbe, nagyon sok például a céges rendezvény. Elsősorban a hozzáértők, a borturisták a célcsoport, nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is. Európán belül leginkább az angol és a lengyel piacon népszerűek a borok. Az üzletekben két nagy kereskedelmi cég, a Bortársaság és a Zwack forgalmazza a borainkat, amelyek 1500−5000 forintos árkategóriában mozognak.
− Milyen a cégen belül a munkamegosztás, hogyan motiválja az alkalmazottakat?
− Jó fizetéssel, borokkal, év végi prémiummal, képzésekkel. Legutóbb például szakmai angol- és borbírálói tanfolyamon vettek részt. A szőlészetben 1998 óta ugyanaz a tíz fő dolgozik, a pincében pedig négyen, nagy részük olyan szőlész-borász gyakornok, akik itt maradtak az egyetem elvégzése után. A stratégiai döntéseket a kezdetek óta én hozom, ahogy az értékesítés, a beszerzés is kizárólag az én feladatom.
− Tervezi a birtok és a termelés kiterjesztését?
− Nem, ez a birtokméret az, amelyet a legjobban fent tudok tartani, ennyi bort tudok igényes helyeken eladni. Egy nagyobb üzem kialakítása a minőség rovására mehetne, ezért anyagilag sem érné meg az ilyen típusú terjeszkedés. A palackszámot tehát nem szeretném növelni, inkább a helyi értékesítést, a borturizmust erősítem. A helyben eladott bor önmagában nagyobb élményt jelent a vevőnek, és erősíti a pincészethez való kötődést, emellett anyagilag is jobban megéri, ha közvetlenül a pincészettől veszik meg a borokat.
