A Wizz Air több mint 11 millió utast szállított az elmúlt pénzügyi évben, ebből 1,3 milliót a budapesti bázison, járatainak töltöttsége elérte a 85 százalékot − közölte a társaság. A vállalat továbbra is növekedést tervez, tervei szerint így további lehetőségeket biztosít majd utasai számára − mondta Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója. Ennek jegyében megérkezett a társaság hatodik Airbus A320-as repülőgépe a budapesti bázisra. A Wizz Air az elmúlt hónapokban három új gépet telepített ide, így jelenleg a legnagyobb flottával rendelkezik Magyarországon. (A Malév egykor 22 gépet üzemeltetett Budapesten.) A légitársaság nemrégiben életbe léptetett nyári menetrendje szerint 32 célállomás érhető el Budapestről, többek közt az olaszországi Cataniába és Rómába, illetve a spanyol Barcelonába repül. E héttől heti háromszor közlekedő közvetlen járatot indít a társaság Szófiába, júniusban pedig megnyitja a Debrecen−London−Luton útvonalat is. A március 31-én zárult pénzügyi év kapcsán a társaság közölte, két számjegyű növekedésre számít a következő évben is (egyéb részleteket azonban a diszkont-légitársaság nem közölt eredményeiről).
