Tavaly is folytatódott a lappiac mélyrepülése, a korábbi tendencia szinte sehol sem változott: a vidéki napilapok még tartották magukat, az országos közéleti és bulvárlapok azonban sokat veszítettek a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség gyorsjelentése szerint. A két legnagyobb szórakoztató napilap példányszáma jelentősen csökkent egy év alatt, Blikkből 2010 utolsó negyedévében naponta átlagosan 183 ezret adtak el, tavaly az utolsó három hónapban azonban csak 174 ezret. Arányaiban hasonló csökkenést szenvedett el a Bors is, a tavalyi utolsó negyedévben 79,5 ezer fogyott belőle.
A közéleti lapok is veszítettek olvasókat, 2010 végén még az okozott meglepetést, hogy a Népszabadság példányszáma 70 ezer alá esett, 2011 utolsó negyedévében azonban már naponta átlagosan kevesebb mint 62 ezret adtak el a lapból. A Magyar Nemzet példányszáma a 2010. végi 47,5 ezerről 44,6 ezerre esett.
A legnagyobb vesztes a Story magazin, amelyből 2010 utolsó negyedévében 243 ezret sikerült eladni, egy évvel később pedig átlagosan 203,5 ezret. Hasonló helyzetbe került a Nők Lapja is, amelyből egy évvel korábban több mint 238 ezer fogyott, az elmúlt év végére azonban ez a szám valamivel 215 ezer felett alakult. A Kiskegyed példányszáma csökkent az utóbbi hónapokban, azonban itt kisebb volt a visszaesés, hiszen a 2010 utolsó negyedévi 203 ezer után 2011 utolsó három hónapjában 197 ezret adtak el a lapból. Veszített pozíciójából a Nemzeti Sport is, példányszáma egy év alatt 6 ezerrel, 58 ezerre csökkent.
| 2009 | 2010 | 2011 | |
| Figyelő | 13 035 | 12 845 | 11 035 |
| Haszon Magazin | 23 396 | 18 781 | 17 860 |
| HVG | 74 913 | 69 440 | 59 655 |
| Manager Magazin | 10 233 | 9 511 | 8 629 |
| Világgazdaság | 11 340 | 10 433 | n.a |
| * Összesen értékesített példányszám | |||
| (A Világgazdaság és a Napi Gazdaság nem auditáltat.) | |||
| Forrás: MATESZ |
