A Malév gépei repülnek, és remélhetően holnap is repülni fognak. Minden lehetséges eszközzel azon dolgoznak a Malév Zrt.-nél, hogy a szűk lehetőségek között biztosítsák a cég működését − mondta Berényi János, a Malév Zrt. elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón. Amíg rendkívüli helyzet nem adódik, (például ha több partnerük egyszerre kéri előre a pénzt, már akik eddig nem kérték), addig biztosított a cég működése; ugyanakkor \"bármi megtörténhet\" − fogalmazott Berényi. Ha rendkívüli helyzet állna elő − bár erre saját bevallása szerint nem készül a cég −, az utasok többszörösen biztosítottak, vagyis a jegyárakat visszakaphatják.
Az továbbra sem ismert, hogy meddig képesek tovább \"vinni\" a céget. Az adósságállomány hatvanmilliárd forint körüli. A jelenlegi formában sokáig nem működhet, így a cél, hogy hézagmentes legyen a váltás, vagyis mindaddig működnie kell a Malév Zrt.-nek, amíg felépül egy új nemzeti légitársaság. Továbbra is folynak tárgyalások külföldi befektetőkkel, még olyanok is szóba kerülnek, amelyek korábban már lekerültek a napirendről. Érdeklődőket azonban Berényi nem említett.
Az elnök egyébként a hét végéig kért egy likviditási tervet a menedzsmenttől. Azt is elmondta, hogy a kormány a keddi ülésén is tárgyal a Malév helyzetéről. Berényi meggyőződése, hogy pozitív döntés születik a légitársaság ügyében, és azt is jelezte, hogy a cég működése érdekében karcsúsítás is várható, de ennek méretéről még nem tudott tájékoztatást adni. Limburger Lóránt, a társaság vezérigazgatója azt mondta, hogy céljuk a bérek megállapodások szerinti kifizetése. A Malév egyébként az elmúlt hónapokban is jó utazási eredményeket ért el és az ezzel kapcsolatos kilátások is kedvezőek, hiszen idén októberig 775 ezer foglalása van a cégnek.
