Új, országos hallgatottsági kutatás kidolgozását, illetve ezzel kapcsolatban a hazai rádiózás összefogását sürgeti Földes Ádám, a NeoFM vezérigazgatója, aki szerint a mostani kutatás olyan bizonytalanságokat rejt magában, amelyek komoly kockázatokat hordoznak a teljes piac számára. Azt a kutatást végző szakemberek is elismerik, hogy a célcsoportszűkítésekkel és a havi adatközléssel nagyban csökkenhet az eredmények megbízhatósága, és túl nagy az ingadozás hónapról hónapra − fogalmaz Földes, aki a kutató cég, vagyis az Ipsos-GfK hozzáértését nem kérdőjelezi meg. A NeoFM vezetője szerint azt például mindenki beláthatja, hogy egy hónap alatt több tíz százalékot nem változhatnak a hallgatói preferenciák.
Az Ipsos-GfK erre úgy reagált, hogy a közönségmérés eredményei ilyen tendenciát nem mutatnak, a Neo szakemberei tévednek, amikor ilyen következtetéseket olvasnak ki az adatokból. Földes szerint a rádiós piac szempontjából szerencsésebb lenne negyedéves átlagolt adatközlés − ahogy ez a fejlettebb piacokon is szokás −, véleménye szerint így a mintavételből, elemszámból eredő havi torzulásokat csökkenteni lehetne.
