A gyakorlatban nehezen valósíthatja meg a kormány a tervét, amely szerint az állami finanszírozású képzésben részt vevő főiskolai és egyetemi hallgatóknak vissza kell fizetniük a képzés díját, ha külföldre mennek dolgozni. A tervek szerint a végzetteknek a képzés idejének kétszeresét − hat, nyolc vagy tíz évet − kell majd Magyarországon tölteniük a diploma megszerzése utáni húsz évben. Ha ezt nem teszik meg − és nem nők, akik az egyetem alatt három gyereket szülnek −, fizethetnek.
Kérdés, honnan tudja majd a kormány vagy az állam, hogy hol tartózkodnak a diplomások húsz éven át. Hacsak nem lép ki Magyarország a schengeni övezetből, s nem köti külön engedélyhez a külföldi munkavállalást, nem is kell az államnak megtudnia, hogy állampolgára vállalt-e külföldön munkát, illetve Magyarországon él-e vagy máshol. A külföldi munkavállalást nem kötik semmilyen magyarországi adminisztrációhoz, legfeljebb adózási kérdésekben merülhet fel járulékfizetési kötelezettség, illetve az egészségbiztosításban a biztosítotti jogviszonyban lehetnek kérdések. Utóbbi könnyedén kiküszöbölhető azzal, hogy a biztosítotti jogviszonyt megteremti az érintett az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésével. A szabályozás − egyelőre − arról nem rendelkezik, hogy azoknak is vissza kell fizetniük a képzés díját, akik nem dolgoznak, illetve nem tudni, miből élnek.
Az állam azzal sem megy sokra, ha tudomást szerez arról, hogy diplomások külföldre mentek dolgozni. Hiába lehetne ugyanis adó módjára behajtani a képzés díját, azt bajosan szedné be az állam egy olyan állampolgártól, akinek nincs magyarországi bankszámlája, ingatlana vagy egyéb vagyontárgya. A diákhitelnél is az ilyen tételek teszik ki a behajthatatlan követelések túlnyomó többségét.
