A svájci Delimpex AG tulajdonában van a lajosmizsei Olivia Élelmiszerfeldolgozó Kft., amelyet 1991 májusában jegyeztek be, fő tevékenysége pedig a húsfeldolgozás és -tartósítás. A társaság nettó árbevétele a 2009-es 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárdra emelkedett a következő évben, a 2008-as 2,6 milliárdos értékhez képest a növekedés több mint 40 százalék volt. A kft. legnagyobb vevője az anyacég, emellett a német, olasz, francia, spanyol, osztrák és belga piacokon is jelentős értékesítést ért el. Az értékesítési árbevétel legnagyobb része (2008-ban 2,4, 2009-ben 3,1, 2010-ben pedig 3,4 milliárd forint értékben) külpiaci eladásokból származott. Az Olivia 2010-ben túlnyomórészt nyúltermékeket értékesített (3,4 milliárd forintért), szárnyasokból 306 milliós bevétele származott. Emellett a kft. nyúltakarmányt és egyéb biológiai termékeket is értékesített.
Az Olivia 2010-ben 398 millió forintos üzemi nyereséget ért el (a 2009-es 27,6, illetve a 2008-as 730 milliós veszteség után), mérleg szerinti eredménye ebben az évben 250,5 milliós pozitívumot mutatott, szemben az előző év 145,5, illetve a 2008-as év 954 milliós veszteségével. A társaság Lajosmizse mellett a Pest megyei Dabason és Ócsán is rendelkezik egy-egy telephellyel, a három helyszínen összesen 178 főt foglalkoztatott 2010-ben átlagosan.
