BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sikeresen beszedte a NAV a többletáfát

2011. december 19. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Munkaerő-átcsoportosítással és többletmunkával november végéig sikerült beszednie az állami adóhatóságnak azt a plusz 40 milliárd forint általános forgalmi adót, amit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptemberben meghatározott − számolt be a Magyar Hírlap. A lapnak Burillák Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtófőnöke elmondta, az eredmény érdekében az előző évinél 13 százalékkal több adózót vizsgáltak. Átfogó ellenőrzéseket rendeltek el az adóelkerülés szempontjából kiemelten kockázatos területeken, például a gabonaszektorban, húsiparban, kiskereskedelemben és a jövedéki termékeknél. A lap szerint már érzékelhető a cigarettacsempészet visszaszorulása, Burillák szerint a revizorok olyan területeken is megjelentek, ahol eddig sokan úgy gondolták, hogy hozzájuk nem ér el a hivatal, egyebek mellett a luxusszolgáltatók, a távol-keleti árukat forgalmazók sem maradtak ki a \"szórásból\".

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet