BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elkerülhetetlen az IMF-megállapodás

2011. december 19. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nehezen rekonstruálhatók a kormány lépései mögött álló motivációk − ez derül ki a lapunk által az IMF−EU-küldöttség pénteki, idő előtti hazautazása kapcsán megkérdezett politikai elemzők szavaiból. Az azonban egyértelműnek látszik, hogy a IMF−EU-megálapodással szemben nem sok választása lehet a kabinetnek.

A mostani helyzet és a múlt heti EU-csúcs utáni kormányzati megnyilvánulások összekapcsolódnak, alapvetően a mozgástér minél szélesebbre tágításának célja jelenik meg mindkét esetben − mondta a Napi Gazdaságnak Antal Attila politikai szakértő. A stratégia kockázatát azonban növeli, hogy komoly gondok vannak Magyarországon a jogállam érvényesülése szempontjából, erre utalnak a kormánnyal szemben megfogalmazott egyre élesebb nemzetközi kritikák is. A magyar kormány lépései látszólag nem illeszthetők egy stratégiába, nemcsak az Európai Bizottság, illetve az IMF küldötteinek hazautazása, de a nemzetközi, főként amerikai kormányközeli körökből érkező súlyos kritikák is jelzik, hogy létezik egy nagyon is számon tartott politikai kockázat Magyarországgal kapcsolatban − fogalmazott Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője.

Az IMF és az Európai Bizottság pénteki hazautazásával néhány órával korábban ért véget a jövő évi megállapodást előkészítő informális egyeztetés, ami azonban nem veszélyezteti a formális tárgyalások januári kezdési ütemét − hangsúlyozta Molnár Csaba Gábor, a Nézőpont Intézet elemzője. Molnár úgy látja, mindez nem meglepő fejlemény, mind a piacok, mind a hazai választók jó előre beárazhatták a tárgyalássorozat nehézkességét.

Láthatóan a gazdaságpolitikai értelemben vett nemzeti önrendelkezés kérdése a legfontosabb a kormány számára − mondta Böcskei Balázs, az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) igazgatója. A jegybanktörvény benyújtása, illetve annak EU-konform korrekciójának kilátásba helyezése, a bankszövetséggel kötött megállapodás, az ismételt magán-nyugdíjpénztári \"einstand\" és az újabb megszorítások beépítése végső soron azt a célt szolgálják, hogy a kormány felmérje a mozgásterét, hogy minél kedvezőbb feltételek mellett jusson készenléti hitelhez − tette hozzá Böcskei. Hasonlóan látja Antal is, aki szerint a stratégia része lehet az időhúzás, az európai mozgástér \"próbálgatása\" is, hiszen az IMF-mentőöv nem választható el az Európai Uniótól − azonban azzal nem számoltak a szakértő szerint, hogy sem az EU, sem az IMF nem nézi jó szemmel a bírósági vagy monetáris rendszerben zajló, illetve tervezett változásokat. Molnár szerint ugyanakkor az idő előtti hazaút a tárgyaló felek eltérő tárgyalástechnikájára hívja fel a figyelmet. Az EU a tárgyalások megkezdését is bizonyos feltételekhez akarta kötni, mintha bajba jutott országgal állna szemben − fogalmazott, hozzátéve, eközben a magyar kabinet kompromisszumkészségéről adott tanúbizonyságot az utóbbi napokban például a bankszövetséggel kötött megállapodással. Több kérdésben lehet még ugyan vita az IMF-tárgyalássorozat alatt, mindkét fél a saját mozgásterét igyekszik növelni, Molnár szerint azonban aligha várható, hogy ne születne megállapodás.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet