Meghozta a magyar−szlovák gázvezeték megépítésére vonatkozó beruházási döntést a Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése pénteken − közölte a társaság. A 2014 végéig megépítendő vezeték teljes hossza mintegy 115, magyarországi szakasza 94 kilométer, átviteli kapacitása pedig évi 5 milliárd köbméter lesz. A korábbi hírek szerint a beruházás összesen több mint 100 millió euróba (mintegy 30 milliárd forintba) kerül majd, az összegből 30 millió eurót EU-támogatásból fedeznének. A projekt kedvezményezettje az MVM-leány OVIT Zrt.-ből januárban kiválással létrejövő Magyar Gáz Tranzit Zrt. lesz, amelynek megalakulását követően − az uniós szabályoknak megfelelően − az MVM társtulajdonost is be kíván vonni. Az európai támogatást korábban az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a szlovák Eustream s.a. nyerte el, az FGSZ elállása miatt azonban a fejlesztési tárca kezdeményezte, hogy az OVIT, illetve leendő leánycége legyen a kedvezményezett − az erre vonatkozó jóváhagyás egyelőre nem érkezett meg.
