Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést − mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az Inforádió szerint. A szakszervezeti vezető elmondta, az első tárgyaláson a cég vezetése olyan megállapodástervezetet terjesztett elő, amely törvénybe ütközik, és azt az \"ultimátumot\" kapták, hogy ha ezt nem írják alá, akkor a BKV felmondja a kollektív szerződést. A tervezet 60 napos felmondási határidőt jelöl meg, a törvény azonban 90 napot ír elő. Szintén törvénysértő a megállapodás másik része, amelyben azt rögzítenék, hogy az új szerződésnél a majdani új munka törvénykönyvében szereplő juttatásokat tekintik mértékadónak. A szakszervezeti vezető szerint ha aláírják a megállapodást, akkor az semmisnek tekinthető, mivel törvényellenes − tette hozzá Gulyás. Az új kollektív szerződésről szóló egyeztetések folyamán a szakszervezetek \"minden nyomásgyakorló eszközt be fognak vetni\", így a sztrájk sem zárható ki. Az érdekképviseletek várhatóan szerdán ülnek újra tárgyalóasztalhoz a BKV vezetőségével.
