BUX 139045.08 -0,53 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megérkezett a magyar kérvény az IMF-hez

2011. november 22. kedd, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megkapta a felkérést a magyar kormánytól egy pénzügyi megállapodás megkötése ügyében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió − közölte tegnap a két szervezet. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója szerint hazánk elővigyázatossági megállapodást tervez kötni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal (EB). A jelenleg Budapesten tartózkodó IMF-delegáció az éves országjelentés ügyében tárgyal, új megállapodásról szóló egyeztetésre nem jogosították fel, az erről szóló konzultációkat Washingtonba visszatérve kezdik majd meg. Az EB szóvivője tegnap elmondta, a magyar kormány kérvényében nem szerepel a kért támogatásra vonatkozó konkrét összeg. Közben Orbán Viktor kormányfő a parlamentben úgy fogalmazott, \"a mostani kormány kimentette az országot az adósságcsapdából, így ma már előnyös megállapodást köthetünk a világ bármely bankjával vagy pénzügyi intézményével\". Lázár János Fidesz-frakcióvezető pedig arról beszélt, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter támogatottsága százszázalékos a Fidesz képviselőcsoportján belül.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet