Jelenleg 8−15 nagyberuházásról folynak tárgyalások, köztük autóipari és mezőgazdasági fejlesztésekről − mondta Becsey Zsolt külgazdaságért felelős miniszterelnöki megbízott az Origónak. Becsey szerint a beruházások kapcsán részben a szokásos területekről − autóipar, elektronikai gépgyártás − van szó, emellett azonban a megújuló és bioenergia is képbe került. Két-három napelemgyár már elindult egyedi kormánydöntéssel, az első nagy, zöldmezős kínai beruházás profilja is a napelemgyártás lesz Berettyóújfalun, emellett két élelmiszer-ipari beruházás is készül. Ami a magyarországi cégek határon túli megjelenését illeti, Becsey azt mondta: külföldön leginkább az élelmiszeripar, a víztisztítás, a vízmenedzsment és a szennyvízmenedzsment adható el, de az it-cégek is jól mennek. Persze nem automatikusan. Szerinte kereskedőházaknak kellene összefogniuk a kistermelőket az \"eladható\" méret kialakítása érdekében.
