Augusztus végével megszűnik a szociális alapú gáz- és távhőár-támogatás, és beépül a lakásfenntartási támogatásba, amelyet a helyi önkormányzatnál kell igényelni − közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi). A támogatást a fűtéstámogatáson túl lakbérre, közös költségre, csatornadíjra, a szemétszállítás, az áram-, víz- és gázfogyasztás költségeire lehet kérni. Az eddigi gyakorlathoz képest újdonság, hogy a fával, olajjal, szénnel vagy más módon fűtők is igénybe vehetik a támogatást. Igényléskor az önkormányzatok jövedelem- és vagyonvizsgálatot végeznek, a támogatást pénzben és/vagy természetben (azaz közvetlenül a szolgáltatóknak fizetve) is megállapíthatják. A támogatáshoz szükséges jövedelemhatár az öregségi nyugdíjminimum 250 százaléka lesz az eddigi 150 százalék helyett, azaz fogyasztási egységenként 71 250 forint. A tárca szerint a rendszer egyszerűsödik, a jövedelemhatár emelése pedig lehetővé teszi, hogy a jelenlegi jogosultjak továbbra is kaphassanak támogatást, de a gázár- vagy távhőtámogatást kapóknak szeptember elsejétől nem jár tovább automatikusan a dotáció.
