BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új világ az állami földeknél

2011. július 12. kedd, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alig egy év kellett ahhoz, hogy a korábbi szigor oldódjon földügyekben. Amíg a tavaly nyáron elfogadott Nemzeti Földalapkezelő Szervezetről (NFA) szóló törvényt még az elszámoltatás lázában hozták meg, és azt tartalmazta, hogy a földalapba tartozó földrészleteket kizárólag versenyeztetés útján lehet módosítani, a törvény tegnap elfogadott módosítása már lehetővé teszi, hogy az NFA meghatározott célokból, illetve meghatározott jogalanyok számára versenyeztetés nélkül is jogügyleteket létesíthessen. Nyilvános pályáztatás vagy árverés nélkül köthető szerződés például a kisajátítási törvény szerinti közérdekű, valamint a nemzetgazdasági célból kiemelt beruházás megvalósításához, illetve az állami tulajdonú mezőgazdasági vállalatokkal.

A törvénymódosítás egyik legvitatottabb eleme lehetővé teszi, hogy ha a földalap értékesít, illetve ad haszonbérbe állami tulajdonú földeket, akkor eltekinthet a Ptk. szerint egyébként fennálló elő-haszonbérleti jog érvényesítésétől. A vidékfejlesztési tárca (VM) a kormány birtokpolitikájában rögzített családi gazdaságok megerősítésével indokolja a változást, de egyes szakértők szerint így lehetőség lesz az állami földek politikai célú osztogatására, illetve visszavételére, mivel az NFA döntéseit kiveszi a földtörvény kontrollja alól. A korábban az MNV Zrt.-hez tartozó földalapnál számos vitatott szerződés született, egy részük több évtizedes, nyomott árú bérletről szólt. A földalapnak és a VM-nek már tavasszal is gondot okozott, hogy milyen feltételek mellett hasznosítsa azt a 65 ezer hektárnyi állami földet, amelynek bérleti szerződése tavaly járt le. Így született az egy évre szóló megbízási szerződéses konstrukció, amely kizárja az elő-haszonbérleti jog keletkezését, de szakértők szerint ettől még továbbra is fennáll a most kigolyózni kívánt bérlők elő-haszonbérleti joga.

A most elfogadott törvény rendezi a földalap és az MNV közötti, nem termőföld besorolású ingatlanokkal kapcsolatos vitákat is, amelyek többek között az olyan, egy helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlanok miatt keletkeztek, melyek az ingatlan-nyilvántartás szerint mező-, illetve erdőgazdasági hasznosítási célt szolgáló terület mellett művelés alól kivett területet, felépítményt (alrészletet) is tartalmaznak. A két szervezet közötti vagyonátadás a vitatott hovatartozású ingatlanoknál még nem ért véget − ennek fényében kissé optimista a folyó ügyekkel kapcsolatos iratátadásra előírt, a jogszabály hatályba lépésétől számított ötnapos határidő. A jogszabály bővíti a Nemzeti Földalapba tartozó (vagy kerülő) földrészletek körét például a művelés alól kivett olyan területekkel, melyek elsődleges gazdasági rendeltetésű erdőnek minősülnek, továbbá a javaslatban meghatározott célú kisajátítások esetén az állam tulajdonába kerülő földrészletek is a Nemzeti Földalapban kötnek ki.

A zárószavazás előtt Font Sándor fideszes képviselő által benyújtott módosítással mentesítették a nemzeti parkokat a vagyonkezelői jog ellenértékének megfizetése alól. A tíz nemzeti park jelenleg több mint 280 ezer hektár területet kezel és 2014-ig további 100 ezer hektár vagyonkezelésbe adását írja elő számukra a természetvédelemről szóló törvény.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet