Heves város önkormányzatának kötvényvásárlása és az ebből adódó 86 millió forintos vagyonvesztése okán tett feljelentést hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen az önkormányzat egyik fideszes képviselője, Sveiczer Sándor. Mint azt az MTI-nek elmondta, az önkormányzat egy befektetési tanácsadó javaslatára 2010 novemberének elején döntött a 140 millió forint értékű kötvényvásárlásról, de a papírok jegyzését néhány napon belül felfüggesztették, és csak november végén indították újra a forgalmát. Az önkormányzat nem sokkal ezután adta el a kötvényeket a vásárlási érték mindössze 33 százalékáért.
A vagyonvesztésre az elmúlt évi büdzsé zárszámadásának elfogadásakor, idén áprilisban derült fény − tette hozzá. A képviselő szerint egyébként a város vagyonának kötvényekbe fektetésére egy 2009-es önkormányzati rendelet ad felhatalmazást, ám álláspontja szerint valamennyi tranzakcióhoz szükség lett volna a képviselő-testület felhatalmazására. Ezzel szemben a polgármester és a jegyző döntött az adásvételről − mondta Sveiczer Sándor. A települést a második ciklusát töltő független Csáki Zsigmond irányítja. A polgármestert szabadsága miatt az MTI nem érte el.
