Megszületett az eddig ki nem használt frekvenciasávok hasznosítására vonatkozó kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a 900 MHz-hez tartozó frekvenciatartományok értékesítése során a jelenleg szabad 10,8 MHz frekvenciablokkból 5-re olyan szolgáltató licitálhasson, amely eddig nem volt jelen a hazai mobilpiacon. Megnyílik tehát a lehetőség egy újabb piaci szereplő előtt, s bár ez a korábbi pályázatokon is adott volt és jelentkezőből sem volt hiány, mégis érdemi eredmény nélkül zárultak a tenderek. Egy ideje köztudott, hogy ennek lehetőségét újra megteremti a kormány, az utóbbi időben a kecskeméti alapítású, magántulajdonban lévő BTel jelezte is, hogy indulna a pályázaton. A fejlesztési tárca tegnapi közleménye szerint az év második felében indulhat meg a frekvencia \"értékesítése\", a tervek szerint árveréssel. Ha nem érkezik az állam számára elfogadható ajánlat, akkor a frekvenciablokk teljes egészében feloszthatóvá válik a három jelenlegi szolgáltató között.
Az új szabályozás lehetőséget teremt arra is, hogy 900 és 1800 MHz-en is alkalmazhatóak legyenek az UMTS, illetve a szupergyors LTE és a WiMAX mobil adatátviteli szabványok. Ezt azért üdvözölhetik a piaci szereplők, mert ezáltal például a 900-as frekvenciával lefedett területen is gazdaságosan nyújthatnának szélessávú szolgáltatásokat.
